A Prado Late Raphael című kiállítása kapcsán a spanyol múzeum egy nemzetközi konferenciát szervez a reneszánsz mester munkásságának szakértőiből.
Gondolkodjunk együtt arról, hogy lehetne növelni a kulturális-művészeti szektor közönségét. Ötleteket, elképzeléseket várnak az Audience Wanted-nál, hogy megszülessen aztán a Nagy ötlet.
Három manchesteri intézmény, a Gallery of Costume in Rusholme, a Manchester Art Gallery és a Withworth összefogott, hogy együtt csináljanak egy nagy volumenű kiállítást, melynek témája Nyugat-Afrika. A mottójuk pedig Kwame Nkrumah Ghána első elnökének szavai: "Nem Keletre vagy Nyugatra tekintünk, hanem előre".
Nincsen meg az egyetértés a Southwest Museum in Mount Washington és "mostohaanyja" a Autry National Center of the American West között. Az utóbbi nem akarja engedélyezni, hogy egyik, felújításra váró épületét átalakítsák a múzeum számára, előbbi pedig meg próbálja akadályozni, hogy a központ a díjnyertes amerikai őslakosokhoz kapcsolódó gyűjteményét a Autry Museum in Griffith Park-ban állítsa ki. Az álláspontok annyira nem közelednek, hogy már egy munkacsoportot is felállítottak a probléma megoldására.
A műtárgy-visszakövetelések kérdése nagyon kényes, mindenki tudna mit visszakérni, és mindenkinek lenne mit visszaadnia. Most éppen Kambodzsa a Sotheby's és a Met között folyik egy ilyen jellegű szóváltás.
Íme a liverpool-i Világ Múzeum leírása a több mint 10 000 műtárgyat tartalmazó Afrika gyűjteményükről. Tárgyak egy másik kontinensről 1855-től napjainkig.
Szeretnél múzeumi szakmai gyakorlatra menni és éppen New Yorkban jársz? Jelentkezz a MoMA őszi félévre vagy akár egész évre meghirdetett gyakorlataira, ahol kurátorok és oktatónak segítenek majd abban, hogy jobban elmélyedj a múzeumi világban.
Megkezdődött az auschwitz-birkenaui emlékhely teljes restaurálása. A munkálatok az egykori Auschwitz I és Auschwitz II-Birkenau haláltábor egész területére kiterjednek, a múzeumot azonban nem zárják be a látogatók elől. Első ízben a birkenaui női tábor 2014 után felújítandó téglabarakkjait fogják előkészíteni renoválásra, de a faépületek és maradványaik megőrzésével is foglalkoznak. (MTI)
Művészeti hajó indul Velencében. Az olasz város lagúnáiban közlekedő vörös színű hajójárat a Vaporetto dell'Arte - a művészet vaporettója nevet kapta. A jármű kizárólag a velencei múzeumoknál és más művészeti nevezetességeknél áll meg. Az állomások között a hajó utasai több nyelvű multimediális vezetést kapnak a város művészettörténetéről. (MTI)
413 éves lenne ma a világhírű spanyol festő Diego Rodriguez de Silva y Velázquez. A művész a királyi udvar és arisztokrácia szakavatott potré-készítője lett miután 1622-ben Madridba utazott. IV. Fülöp spanyol uralkodó szolgálatába a következő évben szegődött, aki olyannyira megkedvelte, hogy udvarának állandó tagjává tette.
Ahhoz pedig, hogy még jobban megismerjük a születésnapját ünneplő festőt, íme egy videó:
Még egy érdekesség: az arisztokrácia festőjének leszármazottai között uralkodó is van: a svéd király XVI. Károly Gusztáv.
Pályázat útján kívánja megújítani munkatársai öltözékét az Ernst Múzeum. A 100 éve alapított intézmény a jubileum keretében megújulást tervez, aminek részét képezi a teremőri formaruhák átszabása is. Pályázatot írtak ki a múzeum kortárs művészeti profiljának szellemiségét tükröző, egységes megjelenésű ruhadarabokra. A Műcsarnok munkatársaiból álló zsűri nyertesnek Szigeti Veronika munkáit választotta. (Ernst Múzeum)
Új kiállítás nyílik a Magyar Fotográfiai Múzeumban pénteken. A magyar fotográfia egy-egy évtizedének meghatározó ikonjai az első világháborútól a társadalmi rendszerváltásig (1914-1989) című tárlat a Magyarországon maradt művészek alkotásait mutatja be évtizedenkénti bontásban. Szeptember elejéig látható Kecskeméten. (Magyar Fotográfiai Múzeum)
Hétfőn mutatták be a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban Donát János festőművész Kovásznay Kováts Mojzes arcmása című restaurált alkotását. A festményt 30 éven keresztül mint ismeretlen festő portréját őrizték a múzeum raktárában tavaly májusig. Ekkor Kovásznay Kováts Mojzes leszármazottjának kutatására derült fény a készítőre.
Györffy István Fekete-Körös-völgyben készített, válogatott fotóit mutatják be Romániában, a Bihar megyei Finisen (Várasfenes) július 1-jéig látogatható kiállításon.
Bodóczky István Munkácsy-díjas festőművész negyvenéves művészetpedagógiai munkásságát bemutató tárlat látható csütörtöktől Do It, a tanítás mint alkotás címmel a Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó Budapest Galériában. A tárlat július 29-ig látogatható.
Kiss Márta festőművész MiTiŐk címmel mintegy 20-25 olaj-vászon képét - emberek közti helyzeteket, ellesett pillanatokat, álmokat ábrázoló alkotásait - állítja ki a fővárosi kArton Galériában szerdától. A tárlat július 6-ig látható.
A XX. század csipkekultúráját is megismerhetik a Nemzetközi Csipkekiállítás és konferencia Palócföldön elnevezésű, a Nógrád megyei Szécsényben péntektől vasárnapig tartó program résztvevői. A konferencián Erdei T. Lilla, az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa a népművészetre épülő iparművészetről, Román Andrásné népi iparművész a pannónia csipkéről, míg Devecsei Gáborné csipkekészítő a nemeshanyi varrott csipkéről tart előadást. A szakmai előadások sorában szó lesz a torockói vert csipke készítéséről, és arról is, hogy hol a csipke helye a modern világban. A szécsényi kézművesházban szombaton nemzetközi csipkekiállítás nyílik. Vasárnap a programok résztvevői Rimócra utaznak, hogy megtekintsék a népművészeti örökségeket, a Tájházban látható csipkés főkötőket.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum időszakos kiállítása összekapcsolja a kereskedelem és a szórakoztató vendéglátás témakörét, így adva alkalmat arra, hogy a látogató bepillantást nyerjen a 19. század kultúrájának meghatározó részébe. A kiállítás apró mérete (mindössze 2 terem) ellenére rendkívül színvonalas, sokféle tárgyat vonultat fel, az interaktív elemek és a plakátokon olvasható társadalomtörténeti áttekintés hatására úgy éreztem magam, mintha máris egy kávéházban múlatnám az időt (amit igaz, tisztességes nőknek kíséret nélkül nem illett - mint a kiállításból kiderül).
Úgy tűnik a konferenciák időszakát éljük a múzeumi világban. A Museums in Conversation címmel New Yorkban, míg Thyssen-Bornemissza Múzeum kezdeményezésére a Múzeumok az oktatásban címmel szerveznek tudományos találkozókat.
Corpus Christi Museum of Science and History - meglepően hangzó elnevezés, és nem éppen azt fedi, amire számítanánk (bár mire is számítunk?). Colombus hajói, az állatok, fegyverek, arany - minden ami szem-szájnak ingere. De nem is ez a legfrissebb hír velük kapcsolatban, hanem az új reklámfogásuk: az intézmény logója mindenhol, bárokban, éttermekben, stb.
A Waikato Múzeumdíjnyertes falai, amiknek összeillesztéséhez nem kell ragasztószer, és minden elem újra felhasználható. Összefoglalva pénzt, időt és energiát spórol az intézmény számára.
A tudomány és a művészet találkozásából született a dublini Science Gallery. A "házasság" nagyon sikeresnek bizonyult - az utóbbi négy évben több mint 1 millióan látogattak el az intézménybe, emellett pedig jelentősen megnőtt a külföldi hírneve is. Michael John Gorman a galéria igazgatója ennek a több lábon állásnak a híve, és annak, hogy szervezzünk a különféle területek képviselőinek találkozási lehetőségeket.
Pusztai Sándor az 1930-as években úszómesterként dolgozott a Gellért-fürdőben, hobbija pedig a fényképezés volt. Ez a kettő hogy kapcsolódik össze? A Magyar Fotógráfusok Háza - Mai Manó Ház május 11-e óta látható, Miniszterek gatyában című kiállításán kiderül!
Amíg renoválják a londoni Kenwood House-t, a gyűjtemény Rembrandt, van Dyck vagy Grainsborough mestermunkái egy amerikai körútra indulnak.
Június 15-én Cantastoria címmel nyílik kiállítás az Utah Museum of Contemporary Art-ban, ami a múzeumok szerepét vizsgálja abban, hogyan járulnak hozzá a történetek továbbéléséhez. Hogyan lehet a művészet a történetmesélés eszköze?
A New Yorki- bíróság döntése szerint egy holokauszt túlélő családjának egy 3200 éves műtárgyat kell visszaszolgáltatni a Vorderasiatisches Museum-nak, aminek az eltűnését a II. világháború után jelentette a múzeum.
Emlékszik még valaki a Nokia 3310-as hangjára? Vagy a Gameboy hangjára? A Museum of Endangered Sound, vagyis a veszélyeztetett hangok múzeuma, azon hangok megőrzését tűzte ki célul, amik valamilyen oknál fogva már nem hallhatóak az ember számára.
Előfordulhat, hogy kiállításunkhoz már csak épp a megfelelő hanghatás hiányzik. Az ExhibiTricks blog összeszedte a legjobb netes forrásokat, ahol a szükséges hangokat fellelhetjük.
Lezárult a Sotheby's és a műveket kezelő alkalmazottak jogi összecsapása. Az aukciós ház menedzsmentjét olyan nagyágyú képviselte, mint Bob Batterman, aki az NFL ügyvédje is volt a lock-out alatt. Kérdés megérte-e?
Rekordra számít a Sotheby's Joan Miró Peinture című képével, ami a művész egy ikonikus alkotása.
Esettanulmány a Rubin Múzeumból: Hogyan használtható a Google Art Project az oktatásban?
Aki a nyáron angol földön jár, annak itt van egy kis ajánló. A The Culture24 top7-je a művészeti kiállításokról.
A mostanában egyre többet emlegetett Edvard Munch. A Tate Modern most egy, a művész egész pályáját átfogó, a ismert és kevésbé ismert alkotásait bemutató tárlatot készít, ami június 28-tól látható majd.
Brueghel dinasztia projekt - adva van egy kimagasló tehetséggel megáldott, szerteágazó művészcsalád, egy lelkes csapat, aki megálmodta a tárlatot, és az olaszországi Como, ahol most a Villa Olmoban bemutatják a kiállítást.
Nem mások, mint szép kocsik, az 1900-as évek elejéről. Kell hozzá egy kis képzelőerő, és már érezzük is a nyári szellőt, lássuk a szép ruhákat, és a "cabrio" elé fogott lovakat. A Schönbrunn kocsigyűjteményének kiállítása.
>Szent László Napok - A Lovagkirály ünnepe Győrben rendezvénysorozat keretén belül a hajdani város ünnepei és hétköznapjai elevenednek fel. A június 23-24-i programok között gyermekek és felnőtteknek is megtalálják a kedvükre valót. A Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban A Szent László ereklye vizsgálata és arcrekonstrukciója című kiállításon a Szent László hermával kapcsolatos legújabb kutatásokat ismerhetjük meg.
Tót Endre alkotásaiból nyílt retrospektív tárlat június 1-jén Debrecenben a Modem Modern- és Kortárs Művészeti Központban.A nagyon speciális örömök címet viselő kiállítás szeptember 9-ig látható.
Először a kecskeméti Cifrapalotában látható a Thorma János festőművész munkáiból készült vándorkiállítás, majd az alkotó életének főbb helyszínein is bemutatják az anyagot. A programot 2013 februárjában a képeket egyesítő, három hónapon át tartó tárlat zárja majd a Magyar Nemzeti Galériában, ahol több mint 100 festményt mutatnak be. A bemutatott anyag Magyarország, Németország, valamint Románia múzeumaiból és magángyűjteményeiből származik. A kiállítás-sorozat kapcsán júniusban négy nyelvű - magyar, angol, német és román - reprezentatív katalógus is megjelenik.
Korszakos jelentőségű számítógépeket tekinthetnek meg az érdeklődők a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában június 9-én Budapesten, Képes Gábor főmuzeológus szakmai tárlatvezetésével.
A lámpáiról ma is ismert amerikai Louis Comfort Tiffany, a francia Émile Gallé és a magyar Róth Miksa alkotásai is láthatók szombattól Keszthelyen, az Iparművészeti Múzeum szecessziós üvegművészeti gyűjteményéből válogatott időszaki kiállításon. A tárlat októberig tekinthető meg a Helikon Kastélymúzeumban.
Munkácsy Mihály alkotásaiból nyílik kiállítás a Múzeumok éjszakáján a szegedi Kultúrpalotában; az október közepéig látható tárlaton a festő 41 alkotását - köztük a Golgotát - tekinthetik meg az érdeklődők.
Talán hazánkban annyira nem ismeretes a Magic 8-Ball, mint mondjuk az Egyesült Államokban - legalábbis az biztos, hogy az én gyerekkoromból kimaradt. Csak, hogy gyorsan helyre rakjuk a fejekben: egy fekete-fehér billiárdgolyó egy 8-as számmal a közepén. Felteszünk egy kérdést, megrázzuk a golyót és válaszol, ami lehet pozitív vagy negatív, de az is előfordulhat, hogy a golyó maga is bizonytalan. Olyan, mint a szerencsesüti, na.
A Tate legújabb okostelefonos alkalmazása erre az ötletre épül és a neve is hasonló: Tate Ball. Csupán annyit kell tennetek, hogy letöltitek a programot, megnyitjátok, megrázzátok a telefont (ahogy egy normál Magic 8-ballal tennétek) és attól függően, hogy hol vagyok vagy mit csináltok egy művész releváns képét hozza elő. Többek között Matisse, Hirst, Picasso, Monet vagy Emin képei lehetnek a válaszok az élet nagy kérdéseire? Ez mennyire szórakoztató?
Az Olimpia fele közeledve valószínűleg egyre több hírt adunk arról, hogy a múzeumok hogyan pórbálnak profitálni az eseményből. Ugyan a fő atrakció a sport, de az Olimpiához mindig kapcsolódnak olyan kulturális események, amik még jobban megbolygatják a város életét. Mint azt említettük, az 1948-as londoni Olimpia szimbólumává vált Diszkoszvető hosszú túra után visszatért a Brititsh Múzeumba, sőt a múzeum 37-es termében a nagyközönség exkluzív pillantást vethet a majdani nyertesek medáljaira.