Kiváncsi vagy, hogy zajlik egy aukció a világ egyik leghíresebb aukciós házában? A kék bársonyfalak között február 8-án tartott aukción Joan Miró és Henry Moore képeket is sikerült rekord áron értékesíteni. Összesen 135 millió font értékben cseréltek gazdát az impresszionista és szürrealista művek.
Konferenciát rendeztek ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban, melynek témája egy új, átfogó, ingyenesen hozzáférhető rendszer, mely a magyar kulturális örökség bemutatását fogja szolgálni. A Mandalat névre keresztelt projekt elkészült, ez adta a megbeszélés időszerűségét.
"Több mint féléves előkészítés, kutatás eredménye, hogy megszületett egy közös adatpolitikai koncepció, amely a digitális közgyűjteményi, közművelődési tartalmakat, valamint a digitális formában megjelenő művészeti tartalmakat egy rendszerben tudja összefogni" - magyarázta Fórizs Zoltán, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) főigazgató-helyettese, aki még az MTI- nek azt is elmondta, hogy leghamarabb az év második felében lesz készen az új rendszer tesztverziója. Szőcs Géza államtitkár a konferencián tartott előadásában megfogalmazta, hogy az új művelődéspolitika legfontosabb eleme: a digitalizáció révén minden magyar állampolgárnak átnyújthatják a teljes magyar nemzeti kulturális örökséget. Kiemelte: az anyag gondozásával, szerkesztésével, segédletekkel lehetővé teszik, hogy az "irdatlan mennyiség" ne bátortalanítsa el a felhasználót. Az államtitkár a Mandalat születését azzal is indokolta, hogy a digitalizációval, az internet elterjedésével ma az emberiség az írásbeliség megjelenéséhez, majd a nyomtatott szöveg megjelenéséhez hasonlatos "cezúrához" érkezett. A konferencián Horváth Iván, az ELTE egyetemi tanára rámutatott arra, hogy a digitális megőrzésnek még mindig a papír a versenytársa, az elektronikus adattárolók hatékonysága, tartóssága csak évszázadok múlva derül ki. A Mandalatról elmondta, hogy a legfontosabb feladata hatékony narratívára felfűzni a hatalmas adathalmazt, mert enélkül nem fogják használni az emberek. A megbeszélésen továbbá Szakadát István, a Budapesti Műszaki Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszékének docense tartott előadást a Nemzeti névterek kialakításának koncepciója címmel, Fonyódi Krisztián, a Szépművészeti Múzeum Digitális Archívumának vezetője a digitális kulturális örökség kezelésének európai irányait ismertette, Golden Dániel, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársa pedig a Fenntartható digitális kultúra címmel osztotta meg gondolatait.
A Mandalat-terv online is elérhető MaNDA honlapján.
(Forrás: MTI)
Bosznia-Hercegovina és fővárosa, Szarajevó a legtöbb ember számára valószínűleg nem egy különleges országot és egy mesés várost, hanem háborús övezetet és az ezzel járó pusztítást, elmaradottságot jelent. Jómagam is kétségek közt, ám annál kíváncsibban vágtam neki az oda vezető, közel 12 órás vonatútnak.
Ahogy egy jó nyugati turista azt gondolja Magyarországról, hogy nálunk még vezetékes víz sincs, a magyar turista is sztereotípiákkal telve érkezik egy, az ő hazájánál elmaradottabb országba, de mindenkit megnyugtathatok: Szarajevóban van víz, áram, sőt az emberek is nagyon kedvesek, ráadásul még éjjel is lehet friss bureket kapni a közeli pékségben! Egyébként 1984-ben még téli olimpiát is rendeztek a városban, így előzetes félelmeink természetesen (majdnem) alaptalanok.
Este 10-kor érkeztünk úticélunk vonatállomására, így ez az időpont a város turistalátványosságainak megismerésére nem, ellenben roppant érdekes éjszakai életének feltérképezésére annál inkább alkalmas volt, ami szintén megérne egy külön posztot, de ez az iromány most nem erről szól.
Másnap reggel belevettettük magunkat a városnézésbe. Az óvárosban laktunk és mivel sajnos csak pár napot tudtunk Szarajevóban tölteni, a feltérképezést erre a városrészre szorítottuk. (Pedig látnivaló és főleg múzeum bőven van a bosnyák főváros többi részében is)
Az első dolog, amivel az ember szembesül, hogy Szarajevó igazi „multikulti” város, útikönyve szerint mindig is összekötő szerepe volt Kelet és Nyugat között. Oszmán hódítók alapították, majd az osztrák-magyar megszállás vezette be a nyugati életformába, városképét négy vallás: a katolikus, az ortodox kereszténység, a muszlim és a zsidó vallás alakította. Annak, aki szeret különféle templomokat, mecseteket, zsinagógákat nézni Szarajevó maga a paradicsom, hiszen néhány száz méterenként lehet egyikből a másikba botlani.
Az óváros maga a történelem. A bazársor, a mecsetek és templomok mellett sajnos még mindig szinte minden második házon hatalmas golyónyomok jelzik a közelmúltban zajlott délszláv háború pusztításait, a bazársoron pedig rengeteg töltényhüvelyből készült dísztárggyal találkozhatunk.
Szarajevót 1878-ban okkupálta az Osztrák-Magyar Monarchia, 1914-ben pedig — ha nagyon sarkítom a történelmet — ebből a városból indult az első világháború, hiszen itt érte halálos lövés Ferenc Ferdinándot, a Monarchia trónörökösét. Ezzel el is érkeztünk fő témánkhoz, a Szarajevó 1878-1918 Múzeumhoz, mely bemutatja a város történelmét ebben az időszakban.
A szarajevói merénylet a Miljacka-folyón átívelő Latin-hídnál történt, az itt található utca sarkán fekvő épületen emléktábla jelzi, hogy innen adta le Gavrilo Princip 1914. június 28-án a halálos lövést Ferenc Ferdinándra és feleségére, Zsófiára. Stílusosan ebben az épületben rendezték be az imént említett múzeumot is, ablakaiban kívülről fényképeket láthatunk ebből a korszakból.
A múzeumba 2 KM-ért (Konvertibilis Márka) léphetünk, mely a rögzített árfolyam miatt mindig nagyjából 1 eurónak felel meg. Nem egy nagy összeg, de nem is kapunk érte sokat. Rögtön a jegyvásárlás után szembesültünk ugyanis azzal, hogy a múzeum csak egy teremből áll. Ez első pillantásra (nekem legalábbis) igen nagy csalódást okozott, de végignézve a kiállítást nem volt komolyabb hiányérzetem, sőt tulajdonképpen ezt a nem túl hosszú időszakot talán nem is nagyon érdemes ennél nagyobb térben megjeleníteni, hiszen ha belegondolunk a Magyar Nemzeti Múzeum Magyarország története kiállításában is átlagosan csak egy terem jut egy történelmi korszakra. Persze kárt nem tenne a kiállításban, ha egy kicsit növelnék a méretét, illetve egy-egy témakört bővebben taglalnának, de egyáltalán nem rossz így sem és kellőképpen informatív.
A múzeum berendezése egyszerű, de szép. A teremben körben vannak a falba építve a vitrinek, melyek felölelik a megszállástól kezdve mind a politikát, mind a kultúrát és Szarajevó nyugati típusú várossá válását egészen a merénylet részletes taglalásáig, a legkülönfélébb tárgyakkal bemutatva azt. Láthatunk például korabeli újságot, fegyvereket, fényképeket, de még Ferenc Ferdinánddal és feleségével is találkozhatunk szépen felöltöztetett viaszbábú formájában. A feliratok természetesen angolul is olvashatók.
A bónusz pedig a kedves jegypénztáros és egyben teremőr (bár a viaszbábúkon kívül mást nem tud megtapizni egy-egy kalandosabb kedvű látogató, mert minden vitrinben van) bácsi, aki miután megtudta, hogy magyarok vagyunk lelkesen kezdte nekünk mesélni saját történelmünket, nem is sejtve, hogy mind történészhallgatók vagyunk.
Miután a városban töltött péntekünket az óváros bejárásával és nem múzeumlátogatásokkal töltöttük, én erre szombaton szerettem volna sort keríteni, de legnagyobb sajnálatomra és egyben megdöbbenésemre szombaton 1-kor, illetve 2-kor zárnak a múzeumok, így a város másik részein található Bosznia-Hercegovinai Nemzeti Múzeumot és Bosznia-Hercegovinai Történeti Múzeumot nem tudtuk megnézni. Pedig a szarajevói útikönyv képei alapján igen érdekesek, és nagyon szerettem volna őket összehasonlítani a hazai múzeumokkal.
Jegyezze meg mindenki, aki a jövőben ide látogat: ha múzeumba szeretne menni, akkor hétköznap vagy kora délelőtt induljon útnak!
Összefoglalva Szarajevó egy nagyon kellemes csalódás, és a helyi lakosok életveszélyes vezetési stílusa és a folyóba dobált szemét ellenére egy csodálatos város, amit bátran ajánlok mindenkinek, főleg hogy Budapestről egyszerűen, közvetlen vonattal utazhatunk a bosnyák fővárosba.
Én biztosan visszalátogatok még, már csak a Nemzeti és a Történeti Múzeum miatt is.
Öhler Kata
(Forrás: MTI)
Eljött az újabb kedd, és az újabb Kulisszatitok ideje! A muzeológus kettes számú feladatával, a tudományos feldolgozással ismerkedhetsz most meg kedves Olvasó!
A történet ott kezdődik, pontosabban folytatódik, hogy a tárgyat megszereztük a múzeum számára. Ezek után mintegy a gyűjtés lezárásaként különféle nyilvántartási könyvekbe, adatbázisokba vezetjük fel - ekkor lesz ugyanis teljes jogú darabja a múzeumi gyűjteménynek. Ezt követően készíthetünk róla tudományos publikációt, valamint kutathatóvá kell tennünk mások számára is, mindeközben pedig az állagmegóvás kívánalmainak megfelelően tároljuk és/vagy kiállítjuk az adott tárgyat. Röviden összefoglalva tehát a tudományos feldolgozás a nyilvántartásba vétellel kezdődik, majd ezt követik az esetleges publikációk, illetve a tárgynak a kiállítótérben való bemutatása. Nézzük azonban meg ezeket a folyamatokat kicsit részletesebben.
Az adott tárgy, ami bekerül a múzeumba legyen az iparművészeti alkotás, egy fosszília, vagy egy mozdony kereke fontos és megőrzendő, védendő emlék a múltból, ezért szigorú szabályok vonatkoznak a nyilvántartására. A muzeológusnak már a gyűjtés során adattári jelentésben kell rögzítenie a körülményeket - információk a tárgy életéről, utóéletéről, állapotáról, tulajdonosáról - az átadótól ugyanis olyan adatokat tudhatunk meg, amit lehet, hogy kutatással sem tudnánk felderíteni. Ezután az elsődleges feldolgozás következik - nem kell félni, a történeti emléknek nem esik ilyenkor baja! Mindez csupán azt jelenti, hogy megkezdődik a tudományos vizsgálat. Először is meg kell határozni a tárgyat, vagyis meg kell állapítani, mire is szolgál forrásként, miért lényeges a gyűjtemény szempontjából, hogy bekerüljön a múzeumba. Ez már a gyűjtés során elkezdődik, hisz ha nem tartanánk fontosnak, akkor eleve nem is szereznénk meg. A folyamat azonban a tárgy múzeumba való bekerülése után is folytatódik a hitelesítéssel kiegészülve, melynek az a funkciója, hogy vissza-visszatérve egy tárgyhoz újra megvizsgáljuk, valóban igazi-e, eredeti-e, arra forrás-e aminek mi gondoljuk.
Ezek után a történeti emlékünk végre bekerül a múzeumba, az adminisztráció azonban ekkor nem ér még véget. A nyilvántartás nagyon fontos mind a tárgy, mind a múzeum, ha egy szélesebb kört nézünk akkor pedig a társadalom szempontjából is. A gyűjtemények darabjainak állandó felügyelete, ellenőrzése is szavatolja a védelmüket. Egy tárgyért valakinek mindig felelősséget kell vállalnia, így vannak biztosítva a vagyonvédelmi szempontok - nemcsak a Munkácsy festményeknek van ugyanis értéke, hanem akár egy 1950-es évekbeli falragasznak is! A muzeológus három havi fizetésével felel a tárgyért, amit rábíztak.
A nyilvántartás emellett, ahogy már említettem, a tudományos munka része. Nagy segítséget nyújt a kutatóknak egy-egy körültekintően kitöltött leírókarton, rengeteg információt hordozhat a tárgy korát, keletkezési helyét, készítőjét, használatát, készítési technikáját, anyagát, történetét illetően. A mellékelt fotó pedig nemcsak műtárgyvédelmi szempontot szolgál, hanem gyorsítja is a kutatást, hiszen segítségével el tudjuk dönteni, hogy valóban kézbe szeretnénk venni a forrást, vagy sem. Az “adatbázis” pedig akkor lesz valóban használható, ha a muzeológus alaposan utánajár gyűjteménye minden egyes darabjának, ami pedig egyáltalán nem kis feladat - komoly szellemi ráfordítást igényel és sok időt! Mindez persze megéri a fáradtságot - a jövő számára végezi ugyanis ezt a munkát.
A nyilvántartásnak sok fajtája van. Elsőszámú elkülönítési pont az, hogy az adott emlék a múzeum törzsgyűjteményének a része, vagy idegen anyag (letétként, kölcsönben, esetleg restaurálás vagy bírálat céljából van az intézményben). Ha a gyűjtemény része, akkor az egyedileg meghatározható tárgyak először a gyarapodási naplóba kerülnek bele, amik pedig nem ebbe a kategóriába tartoznak, azok a szekrénykataszteri nyilvántartásban kezdik a múzeumi pályafutásukat az elsődleges feldolgozás után. Az előbbi úton járó emlék vagy szakleltárkönyvbe kerül, vagy ha már az adott intézménynek több ugyanolyan tárgya is van, akkor a duplumnaplóban lesznek felvéve az adatai. Összefoglaló néven az eddig felsoroltakat alapleltáraknak nevezi a szakma. Ezen felül még a különböző múzeumon belüli tárgymozgatások esetén mozgatási naplót (kiállításba kerülő tárgy) illetve restaurálási naplót vezet a muzeológus. Ezekkel azonban egy átlag kutató nem találkozhat - ő a mutatókartont és a már említett leírókartont veheti a kezébe. Az előbbi a tárgyhoz kapcsolódó legminimálisabb információkat tartalmazza, míg a másik már jóval több adatban bővelkedik.
Ezennel kimerítően körbejártuk a múzeumi nyilvántartásokat, mint a tudományos munka első fázisát! A muzeológus azonban nemcsak így folyik bele a kutatásba, és nemcsak segítséget nyújt az intézménybe érkező kutatóknak, hanem maga is munkálkodik ilyen téren. Sőt a gyűjteményébe frissen került tárgyak esetén 5 éven át előpublikációs joga van! A sokrétű feladatai mellett azonban szakemberünk nem mindig tud időt szakítani ilyen irányú tevékenységre, pedig törvény szerint egy kutatónap megilleti minden héten. Ha azonban mégis el tud mélyülni ebben az alkotómunkában, akkor abból cikkek, tanulmányok, esetleg monográfiák születnek. Van, hogy ez csupán a gyűjteményéhez kötődik témájában, van azonban hogy egy éppen a múzeumban látható kiállításhoz is. Egy muzeológusnak és a szakmának azonban nemcsak a különféle sajtóorgánumban vagy online felületen megjelent cikkek jelentik a publikációt, hanem a kiállításhoz kapcsolódó, azt megelőző forgatókönyv, valamint maga a tárlat is annak számít.
Ezek voltak tehát a tudományos feldolgozás lépései. Zárulnak mára a múzeumok kulisszái! Jövő héten újra frissül rovatunk, amikor is a muzeológus közművelődési feladatairól lesz szó!
Légrády Eszter
Egy múzeumi tárgy sokféle lehet – papír alapú, textil, kerámia, csont, valamint kép és hang is. A 20. században feldúsultunk különféle adathordozókból, audiovizuális eszközökből. Ezek megőrzése azonban nagy kihívás elé állítja őrzőiket. Gondoljunk csak bele – hol tudunk ma floppy lemezt lejátszani? … Na ugye! A cél tehát ezen hordozók jövőbeli olvashatósága. Ezzel a kérdéssel foglalkoznak majd 2012. május 21-23 között Los Angelesben a Screening The Future konferencia résztvevői.
Öt nagyobb kérdéskört fognak körbejárni a megjelenő levéltárosok, tudósok, producerek, kereskedelmi szakemberek, befektetők. Szó lesz az archiválás technikai lehetőségeiről, a költségekről, a terekről, intézményekről, ahol ezeket végzik és azok korlátairól, valamint a mostani és a jövőbeli audiovizuális forrásokról és arról, hogy ezeket a jobban növekvő számú emlékeket hol és hogyan fogják megőrizni.
Szerintetek mit fognak kezdeni unokáink a digitális fényképekkel vagy az MP3 lejátszókkal?