Muzgo

Keddi nagyvilági sokadalom

--> komment

Hétfői nagyvilági sokadalom

--> komment

Hétfői hírmorzsák

--> komment

Hogyan lopjunk Monet-t?

A Thomas Crown - ügy

thomascrown.jpgA hamisító, csaló filmek szép példája. Tematikusan rokonítható a Kapj el, ha tudsz! örök becsű darabbal (2002). Szerethető főhősünk jelen esetben egy amerikai milliárdos üzletember, aki műkedvelői szeretetből és törődésből lopkodja össze a világ különböző pontjain fellelhető századfordulós impresszionista festészet remekműveit. Pierce Brosnan remekül formázza meg a sármos, titokzatos, nőcsábász figuráját, amit már James Bond karakterében is megszerettünk. Itt is erről van szó, a magányos, senkit közel nem engedő világfi életébe tekinthetünk bele. A cselekmény kirobbantója egy rablás a New York-i Metropolitan Múzeum kiállításában szereplő Monet kép. Egy svájci biztosítási cég alkalmazottja (Rene Russo) a helyi rendőrsséggel karöltve ered nyomába. Crown élvezi a hajszát, különösen azért, mert egy hozzá méltó vetélytársat lát a nőben. Természetesen a szerelmi szál elengedhetetlen a film sikere érdekében, így az akció mellett talán romantikus vígjáték kategóriában is megállja a helyét. Örök igazság: első randira kitűnő választás egy  múzeum. De ha igazán szeretnél választottad kedvében járni, lopj neki egy festményt, ha már ott jártok!

A Metropolitan múzeumról sokat megtudhatunk. A raktár helységek ugyanolyan hangsúlyt kapnak a filmben, mint a kiállítótér. A műtárgyvédelem unalmas témának tűnik, ám izgalmasan tálalva tökéletesen fogyasztható. A kiállítótérben légkondicionáló működik (szerencsére a magyar múzeumok többségében is), ami nemcsak a látogatók kényelmét szolgálja, hanem a kiállított műtárgyak állandó hőmérsékletét is. A tűzvédelmi rendszer egyszerűen könnyfakasztó egy hazai muzeológus számára: fém függöny kúszik elő a falból a festmények elé a tűzriasztó megszólalásakor, majd beindul az esőztető berendezés is. Betörés esetén a riasztó a rendőrséget is mozgósítja, természetesen alig 2 perc múlva meg is érkezik a NYPD.

Thomas Crown egy laza mozdulattal távolítja el a Monet kép keretét, persze nem szakad el a vászon. A helyszínelők sorozatokból ma már tudjuk, hogy mennyire kell odafigyelnünk az ujjlenyomatokra, Crown kesztyű nélkül dolgozik, ejnye. A muzeológus sikítva ugrik fel a székéből, amikor egy táskába teszi a festményt, majd kettéhajtva becsukja azt. Ha valaha is műtárgylopásra készülünk, ne hajtogassuk a kifeszített vásznat, mert nem használunk nagyon neki.

Hollywood mindig jót tesz a kis lelkemnek: a filmek végén a jó győz, a rossz elnyeri méltó jutalmát. Thomas Crown jófiú vagy rosszfiú? Ki-ki döntse el magának, de garantáltan mosolyogva nézzük meg az utolsó képsorokat.

Villangó - Török Ivett

IMDB

--> komment

Hétvégi hírmorzsák

--> komment

2012 legjobb designjai

A londoni Design Múzemban minden évben díjazzák a legjobb design termékeket. A ceremónia, amikor a nyertesek kilétére is fény derül csak áprilisban lesz, de a jelöltek már felsorakoztak egy kiállításon, hogy a nagyközönség is megcsodálhassa a kreatív ipar remekeit. A design Oscarjának is nevezett megmérettetésen hét kategóriában osztanak ki díjat: ezek az építészet, digitális, divat, bútor, grafika, termék és szállítás. 

Van itt minden! Például egy kanapé, ami egyesíti az IKEA csináld magad hozzáállását a legóval és első ránézésre nem tűnik a kényelem mintapéldányának.

Vagy az egyik kedvencem: légzsák bicikliseknek, ami nem egy új keletű ötlet, de a videó tanulság szerint legalább működik. Na de mi van, ha pofára esik valaki?

További képek, információk a jelöltekről itt és itt.

--> komment

Étel a léleknek

Már írtunk róla, hogy február 17-én "Feeding the Spirit: Museums, Food and Community" címmel lesz egy webinar a Center for the Future of Museums (CFM) szervezésében. Ami a legjobb az egészben, hogy az előadásokat a neten is élőben lehet majd követni, ha valaki itt regisztrál. Innen a webinar elnevezés, ami a web és a konferencia szóból szültett.

Felkészülve az előadásokra a CFM kiadott egy szép dokumentumot, amiből mindent megtudhatunk, ami az eseménnyel kapcsolatos. Technikai információk, webinar előtti tehendők, stb. Arra is kitérnek, hogy mit kell tenni, ha a legtöbbet ki szeretnénk hozni az eseményből, így nem árt, ha összegyűjtjük a múzeumi munkatársakat, vagy esetünkben lelkes érdeklődőket és együtt nézik meg az előadásokat. 

Fontosabb, hogy az előadók témáiról is felkerült egy-egy rövidebb összefoglaló. Mondjuk azt mindenképpen meg kell említeni, hogy az előadások valószínüleg az amerikai múzeumokra koncentrálnak.

Népszerűsíteni az étkezés művészetét

Sok közösség Amerikában nem fér hozzá friss, egészséges ételhez; az iskolai programok különböző akadályokba ütköznek, ami nehézkessé teszi az egészséges táplálkozás népszerűsítését. Fokozatosan változtatunk étkezési szokásainkon, ami csak nehezen alakul át szokássá; talán csökken a túlsúlyosak száma, de az egészségügyi szövődmények még évtizedekig okozhatnak szívelégtelenséget, diabéteszt és más súlyhoz köthető problémákat. Egyre fokozódó az érzés, hogy fenntarthatatlan, egészségkárosító és környezetszennyező az a rendszer, ahogy az ételt termeljük, elosztjuk és megesszük. Hogyan tudnak a múzeumok segíteni a közösségnek, hogy megoldják ezeket a problémákat azáltal, hogy népszerűsítik az egészséges táplálkozást? Mik a leghatékonyabb módjai annak, hogy megismerjük az egyén és a közösség étkezésről, a testről, környezetről és társadalomról alkotott értékeit?

Megetetni a látogatót

A múzeumok elköteleződését az egészség, a táplálkozás és a fenntarthatóság népszerűsítése mellett át lehet ültetni az intézményhez tartozó éttermek, kávézók és egyéb vendéglátóipari egységekbe is. Ez a szekció azt próbálja feltárni, hogyan lehet az egészséges táplálkozásról szóló üzeneteket, interpretációkat becsempészni a vendéglátóipari egységekbe, emellett értékeli az érték alapú táplálkozási rendszerek gazdasági sajátosságait is. Mi az ára annak, hogy zöld/organikus/lokális alapon szervezzük meg az ellátást és mik a megtérülés esélyei? Milyen irányelvek, együttműködések és kiszolgáló rendszerek léteznek, amelyek segítenek új alapokra helyezni a múzeumi vendéglátóipari egységeket?

Az étel, mint összekötő kapocs

Az étel kulcs, ami szerepet játszik a kapcsolatok építésében, új közönség megszervezésében és abban, hogy pénzügyi stabilitást teremtsen a múzeumokban. Ahogy a közösségek egyre inkább elkülönülnek a politika, a rassz, a kultúra és a jövedelem alapján, a közös étkezés az egyik legtipikusabb emberi mód arra, hogy összegyűljünk és megismerjük a közösséget. A növénytermesztés élménye újra összeköt minket a természettel és elősegíti, hogy tudatosan válasszuk ki, hogy mit is eszünk meg. A főzés segít abban, hogy megosszuk a hagyományainkat és a kultúránkat. A múzeumoknak figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy az étel erősen befolyásolja, hogy hol és miként töltjük el az időnket. Milyen lehetőségek és kihívások merülnek fel, ha egy múzeum az étel által akar új közönséget megszólítani? Hogyan tudja egy múzeum felmérni, hogy milyen étellel kapcsolatos tevékenység kapcsolható össze a küldetésével és a környezetével?

--> komment

Museum Next a második adag!

Szépen lassan összegyűlnek a MuseumNext előadásai. Ugyan mindegyikből csupán csak egy pár mondatos ízelítőt kapunk, de roppant érdekesnek ígérkeznek. A konferencia májusban lesz, az első tíz előadás ízelítőinek fordítása itt található.

(Újra)feltalálni a mobil kultúrát
David van Zeggeren, Sparked
Hogyan lehetne a mobiltelefonkultúra már meglevő kezdeményezéseit összefogni és megmutatni a felhasználóknak, hogy bizonyos területekről van még mit tanulni. Hogyan lehet a turisztikai irodákat, kormányokat és múzeumokat abba az irányba terelni, hogy minél több érdekes tartalmat adjanak hozzá a már meglévő platformokhoz, ahelyett, hogy újakat hoznának létre? Ebben a szekcióban egy egységes márkanév és egy egységes kulturális mobil piac szükségességéről lesz szó.

Láthatatlan, felfoghatatlan?
Cliff Manning, Radiowave, Lucy Neale, DigitalMe
Digitális együttműdés iskolákkal és gyerekekkel. Millió iskola látogatja meg a múzeumokat minden évben, kiváló tanulási lehetőséget és állandó bevételt biztosítva. De hogyan tudja a múzeum arra használni a közösségi hálót, hogy kiterjessze és fejlessze a kapcsolatát az iskolai közösséggel és új módokat találjon arra, hogy együttműködjön a gyerekekkel a látogatás előtt és után is? 2006 óta az Imperial War Múzeum azon dolgozott, hogy történetek blogolásában, kiválasztásában és terjesztésében együttműködjön az iskolákkal és gyerekekkel. Ez a prezentáció egy őszinte betekintést enged a színfalak mögé, hogy a projekten keresztül bemutassa mi az ami működött, mi az ami nem, illetve mit lehetett tanulni ez alatt.

Mondj el egy sztorit a számok segítségével
TijanaTasich & Elena Villaespesa, TATE
Mi értelme az online mérőszámoknak? Érdekelnek a tényleges felhasználók és az, hogy ők hogyan látják virtuális tartalmaidat? Hogyan tud egy szervezet profitálni a mérőszámokból? Az online teljesítmény felmérése még soha sem volt ennyire fontos. Ebben a szekcióban arról lesz szó, hogyan terjedt el az analitika a Tate-ben és milyen kihívások jelentkeztek. Mindezt példákkal illusztrálva.

QRpedia
Àlex Hinojo. #glamwiki partnership ambassador
QRpedia egy olyan mobiltelefonos megoldás, ami QR kódokkal irányítja a felhasználókat a Wikipedia cikkekre, figyelmbe véve a látogatók nyelvtudását. A Wikipédistáknak sikerült megegyezni a Joan Miró Alapítvánnyal, aminek köszönhetően a Joan Miró: A menekülés létrája című kiállításon ezek a kódok tűntek fel egy-egy kiváló mű mellett. A kiállítás előtt a cikkeket feljavították, miközben edit-a-thon segítségével promotálták a projektet, majd a Wikipédia a világ segítségét kérte a fordításban.

Dulwich OnView
Shapa Begum & Ingrid Beazley, Dulwich Picture Gallery
A Dulwich OnView (DOV) feltehetőleg teljesen egyedi - egy blog, amit egy múzeum együtt szerkeszt a helyi közösséggel. Egy nagyon hatékony marketing eszköz, ami elsőre egy helyi közösségi blognak tűnik, de emellett bemutatja a Dulwich Picture Gallery-t (DPG) is az embereknek. A közösség hozza létre a legtöbb bejegyzést, ami növeli a DPG’s hitelességét, ösztönzi a párbeszédet és növeli az oldal forgalmát. Tudd meg, hogy jött létre a DOV, hogyan ösztönöz az együttműködésre és hogyan jut el új közönséghez.

Használd ki az immerzív történetmesélés erejét
Jacco Ouwerkerk & Nicole Sanberg, IN10
Az első lépés, hogy egy olyan történetet mesélsz, amiben digitális volta miatt kedvedre ugrálhatsz. Egy egyszerű és praktikus jővőképben megosztjuk mindazt, amit megtanultunk az épületen belüli helymeghatározásról, új tárgyfelismerési módszerekről és a kiterjesztett valóság technikáról. Meglátod, hogy minden eltárolt, nyomonkövetett személyes információ a digitális múzeumi gyűjteménnyel együtt, hogyan tud egy sokkal elmélyültebb élményt nyújtani az adott szituációhoz alkalmazkodó terekkel és hordozható berendezésekkel.

Művészeti Alkalmazás
Amy Heibel, Los Angeles County Museum of Art
Mindnyájan használjuk a webet és a közösségi hálót, hogy a művészetről beszéljünk, de lehet a közösségi háló egy olyan alternatív közeg, ahol létrehozni és bemutatni is lehet egyedi alkotásokat? Amy Helbel, a Los Angeles Country Museum of Art technológiával és digitális médiával foglalkozó szakembere arról fog beszélni, hogyan sikerült hasznosítani a LACMA-t online és segítségével létrehozni egy olyan alternatív virtuális teret, ahol a megbízott művészek munkáit mutatják be.

A kinetikus múzeum
Koven J Smith, The Denver Art Museum
A technológiát elsősorban hasznossága miatt vagy kényszerűségből használják a múzeumok és nem, mint alap koncepciót, amire építeni lehet. Éppen ezért kétes eredményekkel tudott csak bekapcsolódni a múzeumok elavult pénzügyi modelljébe. Ez a prezentáció egy alternatív forgatókönyvet mutat be, hogy hogyan lehet technológiára építeni egy múzeumi koncepciót, ami gyorsaságra és agilitásra fókuszál.

A megosztás gyökerei: a poros fotóktól a dinamikus eseményekig
Diederik Veerman, curator/educator Museon
A 40 éves fotók, amelyeket két holland múzeum őrzött eddig, most visszakerültek születési helyeikre: egy kicsi grönlandi közösséghez. A fotók elfeledett történeteket hoztak a felszínre. A gyerekek felkeresték az idősebb eszkimókat, hogy dokumentálják majd online megosszák az emlékeiket. Hollandiában ugyanezek a képek kulcsszerepet játszottak egy díjnyertes kiállításban és rengeteg közösségi program alapját képezték. Mik a lehetőségei és veszélyei annak, ha egy régi fotót minél több emberhez szeretnénk eljuttatni a múzeumon belül és kívül is?

Ahol a tartalom az uralkodó és az együttműködés a kulcs
Creative Tourist (Manchester) and The Culture Vulture (Leeds)
Hogyan lehet a technológiát sokkal hatékonyabban használni újfajta munkafolyamatok kialakítására? Ez a szekció azt mutatja meg, hogy az offline együttműködés hogyan segíthet abban, hogy online dolgozzon együtt sok ember és hogyan hozható létre egy “megbízható hang” a digitális zajban. Mindezt zsargon mentes, gyakorlati példákon keresztül szemléltetik a díjazott digitális szakemberek és bemutatják, hogyan lehet hiteles tartalmat gyártani, ami javít a költségvetésen, az intézmény profilján, valamint segít az együttműködés megteremtésében.

--> komment

Szombati nagyvilági sokadalom

--> komment

A Whitney Múzeum új épülete

A Whitney Múzeum New York egyik leghíresebb múzeuma, ami gyűjteményét a 20. és 21. századi amerikai művészek munkáira építette. A gyűjtemény, ami kezdetben 600 darabból állt, 1966-ra 2000 darabra bővült, míg jelenleg több, mint 19000 műtárgyat tartalmaz. A mostani épület már nem képes ezt a hatalmas mennyiséget tárolni, így a múzeum vezetése úgy döntött, hogy egy új épület megtervezésre írnak ki pályázatot. A győztes pályamunkát már 2008-ban kihirdették, amit Renzo Piano álmodott meg, és köszönhetően ennek a promóciós videónak most már mi is bepillantást nyerhetünk az impozáns terv részleteibe is.

Az új épület a Hudson folyó partján épül fel, a parkosított High Line dél csücskénél. A tervek szerint 2015-re fejeződnek be a munkálatok, amikor is a Whitney Múzeum büszkélkedhet a legnagyobb egybefüggő, oszlopmentes kiállítási térrel! 

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása