Muzgo

Gondtalan gyermekkor a Közlekedési Múzeumban

A nosztalgia olyan időtöltés, amit nem lehet megunni. Gondoljunk csak bele, hányszor idézzük fel a régi nyaralásokat vagy családi eseményeket, és mindig milyen jókat nevetünk rajtuk. Ha az ember visszagondol, hogy mire vágyott gyerekként a legjobban... hát szerintem nem kétséges, hogy az éppen aktuális kedvenc játékra! Életünk első felében bizony meghatározó jelentőségű a játékok világa, legyen az kirakós, baba vagy akármilyen jármű, fő hogy a miénk legyen és vihessük magunkkal mindenhová! Persze a slágertermékek koronként változnak (leszámítva egy-két örökbecsű darabot), ám emlékezetünkbe örökre bevésődnek legkedvesebb tulajdonaink.

De ki is az az Álommanó?

Jogosan kérdezhetné egy mai gyerek a szüleitől, hiszen lehet, hogy amelyről a szülők olyan természetesen tudnak beszélni, azt ő még soha nem hallotta vagy látta. Ilyen kérdésekre ad választ a Magyar Közlekedési és Műszaki Múzeum december 8-án nyílt kiállítása, amely a szocializmus időszakának már-már elfelejtett játékait mutatja be. Az időszaki kiállítás a szocialista tábor játékiparát szemlélteti országonként tagolva. Találkozhatunk a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Csehszlovák és a Román Szocialista Köztársaság, a Bolgár, a Lengyel és a Kínai Népköztársaság, valamint a Szovjet Szocialista Köztársaságok Közösségének alkotásaival, melyekkel gyerekek ezreinek arcára varázsoltak mosolyt akkoriban.
A tárlat specifikus helyének megfelelően a bemutatott tárgyak legnagyobb része különböző járművekből áll, ám helyet kaptak a lányok számára kedves háztartási eszközök és a logikai, illetve mérnöki képességekkel megáldott gyerekek részére készült játékok is.

így élték át együtt, újra a nosztalgia szépségét

A kapun belépve szinte időutazásnak tűnhet a vitrinekben tárolt rengeteg játék közti séta. Egy olyan korba utazhatunk vissza, ahol a néhol kisebb esztétikai hibával küzdő autók, repülők, vasutak és egyéb tárgyak megalapozták kultuszukat és máig kedves emléket idézek fel régi gazdáikban. A kiállítás egyik legnagyobb erőssége, hogy nem pusztán tárgyakat vonultat fel, hanem a falakon lévő képekkel, a korabeli zenével, a terem végén elhelyezett televízióval (melyben a kor játékgyártásáról van szó), illetve a berendezett 60-as évekbeli szobával, ahol a gyerekek karácsonyi ajándékaikat próbálgatják, megteremti a szocialista korszak hangulatát. Ennek az időszaknak a légköre minden részt áthat, kezdve a plakátoszlopoktól egészen a falon végigfutó rajzokig.
Túlhalad a puszta bemutatáson, némelyik makettet mozgásra is lehet bírni, így fokozva a gyermeki lelkesedést, amely felnőttben és gyerekben egyaránt él mind a mai napig.

A berendezett szoba, valamint az egész kiállítás egy sor kultikussá vált játékot mutat be, úgy, mint: a lábbal hajtott szovjet gyártású Moszkvicsok, a PIKO játékvasutak, a holdjárók, a Rubik-kocka, a “Pajtás” fémépítő lapok, a fa építőkockák tömege, a “jól ismert diavetítő”, és a keletnémetek “Tévémacija”... az Álommanó! Ám nemcsak a tárgyak kultikusak, a díszítések is, hiszen aki elég szemfüles hozzá, annak gyorsan feltűnhet, hogy a falon lévő rajzok nem máshonnan származnak, mint a máig népszerű Kisvakond könyvekből.
A tárlat gyengesége lehet, hogy az időutazásnak hamar vége lesz és az emberek újra visszatérnek a felnőttek világába. 

Mi a mese tanulsága?

A múzeum, ottlétem idején látogatók sokaságától volt hangos. Gyerekek és felnőttek egyaránt élvezettel nézegették a múzeum minden kiállítási tárgyát. Ez köszönhető volt az érdekes tárgyi anyagnak és a múzeum azon kedvezményének is, hogy minden hónap utolsó vasárnapján több látogatói csoport is ingyen megtekintheti a múzeum kiállításait.

Látogatóként örömmel vettem észre, hogy tárlatot megtekintő emberek között megszűnt a korkülönbség. Legyen idősebb, felnőtt vagy fiatal, egytől egyig gyereknek érezhette magát, hiszen mindenkiből előtört az a gyermeki kíváncsiság, amely mindig is bent lakozott. A felnőttek mosolyogva mesélték gyerekeiknek/unokáiknak az egyes játékokhoz kötődő emlékeiket és történeteiket, a fiatalok pedig érdeklődve hallgatták azokat. Így élték át együtt újra a nosztalgia szépségét, amelyet még az évek sem koptahatnak meg.

A szocializmus játékainak világa 2011. december 8-tól 2012. február 19-éig tekinthető meg a Közlekedési Múzeumban.

További információ és kép a kiállításról a Közlekedési Múzeum honlapján olvasható.


Kovács Bernadett

--> komment

Nagyvilági sokadalom

--> komment

Reflektorfényben a muzeológus

„ – Mi a foglalkozásod? – Muzeológus vagyok.
– Ne már, nem is tudtam, hogy létezik ilyen szó. ”

A Muzgo „Kulisszatitkok” címet viselő rovatában – mielőtt rátérnénk az izgalmas múzeumi anekdotákra, színes történetekre, illetve a legbelsőbb munkálatok mindeddig titkos részleteire – néhány alapfogalom tisztázásával kezdenénk mondandónkat. Elsőként későbbi cikkeink egyik legfontosabb szereplőjéről szólnánk.

A fenti dialógus ugyan valóságos történeten alapszik, de az egyik legszélsőségesebb és szerencsére legritkább példája annak, milyen gondolatokat ébreszt valakiben az a szó, hogy muzeológus. In medias res szögezzük le: a muzeológus nem teremőr. Tévhiteink közül elsőre ez tűnik a legbugyutábbnak, mégiscsak az a tapasztalat, a közbeszédben ez tartja magát a legjobban. Pedig különbség van, nem is kevés…

A teremőr igen felelősségteljes munkát végez, ez vitathatatlan: őrködik a kiállított tárgyak felett és segíti a látogatókat a tájékozódásban.  Ezek a feladatok azonban térben és időben is szűkre szabottabbak a muzeológus megbízatásainál, akinek munkája nem csupán a kiállítótér területére korlátozódik és a másik nagy közhiedelemmel ellentétben nem kizárólag a műtárgyak portalanításában merül ki (amely egyébként nota bene az állagmegóvás szempontjából nem jelentéktelen feladat).

Muzeológusból sem egyféle van, annyi, ahány területre ágazik a szakmuzeológia mára igencsak terebélyes fája és tulajdonképpen ahányféle múzeum is van: történeti, természettudományi, műszaki, irodalom- és színháztörténeti, képzőművészeti és még folytathatnánk a sort.

Főhősünkbe a múzeumi épület egész területén belebotolhatunk: pincétől a padlásig, de gyakran szólítja „titkos” küldetése külső helyszínekre: árverésekre, bolhapiacra, de családi otthonokba is. Feladatai sokrétűek és gyakran első ránézésre egymástól igen eltérő képességeket igényelnek.

muzeológus feladata a múzeum kultúrmissziójának megvalósítása

A megsérthetetlen múzeumi „szentháromság” jegyében folyik a gyűjtés, a tudományos feldolgozás és a közművelődési feladatok ellátása. A muzeológus tulajdonképpen egy kincskereső, egy könyvmoly és egy előadóművész keveréke. Olyanfajta ember, aki képes történelmünk, kultúránk, épített és természeti környezetünk puzzle-darabkáit felkutatni, a múzeumi tárgyakat pedig úgy tárolni, hogy azokat bármikor könnyen meg is találja, mindehhez precíz leltárt kell készítenie. Sőt szóra bírni is képes gyűjtő körútjának termékeit, minden információt kiprésel belőlük. Emellett a muzeológiai szakmai ismeretekkel együtt az általa művelt szakág tudományos eredményeivel is jó viszonyt ápol, sok esetben úgy gyarapítja azokat, ahogy savmentes dobozait töltögeti a gyűjteményi raktár polcain. Végül pedig publikál, ahogy az író könyvet ír, a zeneszerző zenét szerez, a muzeológus kiállítást rendez, tárlatot vezet, programokat szervez és vezényel le. Tevékenységének ez a fő „arcvonala”, ez a közvetlen találkozási pont a látogatókkal. Felmerülhet a kérdés, lehet-e valaki egyszerre izgő-mozgó gyűjtögető, elmélyült, tudományos gondolkodó és közönségét is informálni, szórakoztatni képes személyiség?

Az Egyesült Államokban, illetve az egykori Szovjetunió több utódállamában is úgy vélték, hogy hatékonyabb, ha a tudományos, gyűjteményi és a közművelődési feladatokat szétválasztják és egy-egy területre specializálódott szakembereket képeznek ki. Ennek nyilvánvaló előnyei mellett megvannak a maga hátrányai is. A „manufaktúrarendszer” – azaz az egy személy-egy részfeladat felállás – elidegeníti a muzeológust a létrejött eredménytől, a munka gyümölcsétől, melynek tudományossága is sérülhet. A magyar muzeológia választása, azaz a három funkció egy ember kezében történő összpontosítása egy sokoldalúbb, érdekesebb és végső soron emberközpontúbb munkavégzést jelent, amely kétségkívül magában foglalja az alkotás örömét is.

De mielőtt a szerénytelenség vádja érne minket, le kell szögeznünk, hogy természetesen a muzeológus munkáját sokan segítik, egy kiállítás, kiadvány, kulturális program megszületése felett együtt bábáskodnak vele a gyűjteménykezelők, a restaurátorok, a múzeumpedagógusok és közművelődési szakemberek, a kommunikációs és marketinges kollégák, a látványtervezők és belső építészek, ideális esetben a pályázatírók, projektmenedzserek is.

A legegyszerűbb, ha azt mondjuk, ideális esetben a muzeológus feladata a múzeum kultúrmissziójának megvalósítása, az itt folyó munka igényes tartalommal való megtöltése, valamint ezen intézmény társadalmi hasznosságának növelése. A muzeológus nem szuperhős, de ha a sokszínű eszköztár, azaz egy jó gyűjtemény a szakmáját szerető és kellő hivatástudattal rendelkező személyiséggel párosul, akkor – számos, egyéb feltétel teljesülésekor – a szerencsés találkozás eredménye az a maradandó kulturális élmény lesz, amelyre olyan sokan vágyunk.   

(A múzeumi munkával kapcsolatos írásainkhoz az egyetemi kurzusainkon készített jegyzeteinket használtuk fel.) 

Huhák Heléna

--> komment

Múzeum képben

A táj és az épület harmóniája. A ma múzeumaiban ugyanúgy érvényesülnek a különféle építészeti stílusok, mint mindenhol máshol. Íme egy kiváló példa - Crystal Bridges Museum - Arkansas (USA)!

crystal bridges museum - arkansas.jpg

arkansas2.jpg

arkansas3.jpg

--> komment

Keddi hírmorzsák

--> komment

Az a fontos, amire emlékszünk

Seth Godin a marketing egyik elismert szaktekintélye. Az információ korának egy igazi pionírja, aki ahelyett, hogy autóalkatrészeket vagy kütyüket árusítana, ötleteked ad el - ahogy a BusinessWeek jellemzi. Érdemes odafigyelni a gondolataira, mert sokszor hasznosíthatók a múzeumokban is.

Egyik legutóbbi blogbejegyzésében is egy olyan tényre hívja fel a figyelmet, amit nem árt figyelembe venni például a kiállítástervezésnél. Kutatásai alapján arra a megállapításra jutott, hogy sokkal, de sokkal fontosabb az, hogy mire emlékeznek a fogyasztók, mint az élmény, amit átéltek. Egy élmény kapcsán két fontos momentum ragad meg az emberek fejében:

Tehát akkor távozik elégedetten a látogató, ha kicsit kevesebbre számít, de végül többet kap és a kiállítás vége fele érik pozitív csalódások. Milyen egyszerűen is hangzik!
--> komment

Hírmorzsák innen-onnan

--> komment

Alacsony a kerítés

(Westmuse) Victoria France a Robertson-Taylor nemzetközi biztosítótársaságnál dolgozik, ami többek között művészekkel is szerződésben áll. Victoria egy magas beosztású alkalmazott a cégben ugyanis ő a feje a szépművészetre specializálódott divíziónak. Az ember azt hinné, hogy bizosítási ügynöknek lenni egy unalmas meló, de nem, mert ha műtárgyakról van szó akkor bizony itt is a legkülönfélébb állatságok esnek meg. Vigyázzunk a következő sorok a nyugalom megzavarására alkalmasak, de egyben viccesek is, mi pedig azért rakjuk ki, hogy intő példaként álljanak itt.
Történt ugyanis, hogy 2011 december 29-én egy bódult állapotban levő nő besétált a denveri Clayford Still Múzeumba, majd az egyik absztrakt képet a falon elkezdte ütni, tépni majd megpróbálta levizelni. A műtárgyban keletkezett kár 10.000 dollárra rúgott, míg a nőt 20.000 dollárra bűntették. A megdöbbentő hír bejárta az amerikai sajtót, de ahogy arra Victoria France rámutat, munkája során találkozott már hasonlóval és egyéb érdekességekkel. 

--> komment

Február 12-ig látható még a Wallenberg-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Szolidaritás és önfeláldozás - szép szavak, de súlyosak is. Ezeket megélni nem egyszerű egyik korban sem. A XX. század sem kivétel ez alól. Voltak azonban páran, akiknek sikerült mindez, és ezzel emberek százainak tették jobbá az életét, vagy egyáltalán csak hozzásegítették őket az életbenmaradáshoz.

2012 a 100 éve született Raoul Wallenberg emlékéve Magyarországon és Svédországban.

A neves svéd családból származó Raoult gyermekkora óta önállóságra és nemzetközi szellemben nevelték, egészen fiatal korától kezdve utazott, sokszor egyedül szerte Európában. Tanult Amerikában, dolgozott Dél-Afrikában, Cape Townban valamint a palesztin Haifában (itt került először kapcsolatba németországi zsidó menekültekkel). Visszatérve aztán Svédországba nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó vállalatán keresztül került kapcsolatba a közép-európai vöröskeresztes intézményekkel. A velük folytatott tárgyalások során Wallenberg érdeklődése a humanitárius munka iránt egyre intenzívebbé vált. A németek magyarországi bevonulása után a svéd kormány elhatározta, hogy a fenyegetett zsidók segítésére és  információszerzés céljából Magyarországra küldenek valakit. A svéd követség humanitárius attaséjának tisztével Wallenberget bízták meg. 1944. július 9-től egészen 1945. január 17-ig végezte embermentő munkáját Magyarországon, amikor is útnak indult Budapestről Debrecenbe, ám oda már nem érkezett meg. Feltételezések szerint sofőrjével, Langfelder Vilmossal együtt erőszakkal a Szovjetunióba hurcolták.

A Magyarországon töltött közel 7 hónap alatt emberek ezreinek életét mentette meg. Az ő közbenjárására adták ki a “Schutzpass”-t, mely a magyar és a német hatóságok előtt igazolta, hogy a menlevél tulajdonosa a svéd követség védelme alatt áll. Létrehozott úgynevezett svéd “védett házakat” (Pesten több mint harmincat), amelyeket svéd fennhatóság alá rendelt. Állhatatos munkájának köszönhetően egyeseket az utolsó pillanatban mentett meg a haláltól.

Raoul Wallenberg a korabeli magyarországi és európai embermentés szimbolikus alakja, ahogy az emlékév mottója is mondja: “Ember az embertelenségben”. Az ő, és a hozzá hasonlók emlékére kiállítások, konferenciák, koncertek, vetélkedők kerülnek megrendezésre 2012-ben. Ezek részletes programja az emlékév honlapján olvasható (ahonnan a fenti életrajzi áttekintés adatai is származnak).

Ennek a rendezvénysorozatnak a nyitányaként rendezte meg a Magyar Nemzeti Múzeum a svéd és magyar külügyminisztérium közreműködésével és a Svéd Intézet szervezésében a Számomra nincs más választás - Raoul Wallenberg 1912-2012 címmel január 18-án megnyíló ingyenes kiállítását, amit még február 12-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezt követően ugyanis az év folyamán több világvárosban: Moszkvában, Berlinben, Tel Avivban, Washingtonban, New Yorkban és Torontoban lesz bemutatva.

A tárlat  a Múzeum József nádor termében várja a látogatókat.

Belépve nyomban a falra erősített LCD kijelző vonja magára a figyelmünket. Mi vagyunk ugyanis benne. Ahogy odalépünk a földre festett körre, egy ifjú jelenik meg mellettünk a képernyőn. Kezében egy papírra rajzolt kérdőjelet tart. Pontosan ez fogalmazódik meg a nézőben is! Mi ez az egész? Ki ez az alak és mi ez a papír? A hátunk mögött pedig egy másik készülékben filmvetítés van - több kisfilm Wallenbergről.
Ez után kezdődik csak a kiállítás, a következő teremben. Sötét van. A paravánokra felerősített vászonképeket hátulról világítja csak meg a fény. Ezeken és az alattuk elhelyezett világító monitorokon olvashatjuk végig a svéd diplomata életének történetét, mely egy időre összefonódott a magyar zsidóság sorsával. Egyetlen békés képek talán a gyermekkor emlékei, itt még egy rádióból madárcsicsergés szól, de ezt is minduntalan elnyomja a puskaropogás és a légoltalmi sziréna fel-felharsanó hangja.  A kiállítás az érzelmekre hat, ehhez talán a szöveget sem kell olvasni. A szétrombolt Budapest, a fotókról visszaköszönő arcok, a háború képei - felkavaró élményt nyújtanak.  Mind szövegben, mind képekben szembesülünk a történelem egyik szeletével, a második világháború eseményeivel. Mindannyiunk múltja ez, és most együtt élünk abban a jelenben, amit ez alapozott meg. Ez a gondolat jelenik meg az utolsó paravánon is. Három túlélőt mutatnak be a képek, családjuk, gyermekeik, unokáik gyűrűjében. Ők Raoul Wallenbergnek köszönhetik az életüket.
A kiállítás végén válik keretessé a történet. Ismét megjelenik az LCD kijelző, és ismét mi vagyunk a képben, mi vagyunk a középpontban. Megkapjuk a Schutzpassunkat, kiléphetünk az ajtón!

A tárlatról további információk a Nemzeti Múzeum honlapján olvashatók.

(Fotók forrása: Wallenberg emlékév facebook oldala. A második képet készítette: Botár Gergely)

 

Légrády Eszter

--> komment

Museum Next az első adag!

Májusban három napig a múzeumé lesz a főszerep az év egyik legnagyszabásúbb konferenciáján. A MuseumNext május 23-25 között kerül megrendezésre a festői Barcelonában.  A fő hangsúlyt a digitális megoldások kapják, ami az előadásokhoz készült szinopszisokból is kiolvasható. Lássuk, hogy pontosan miről is lesz szó! Íme az első adag.

Kihívások: Gondolj kevesebbet a történelemre és többet a képzeletre
John Cobburn, Tyne and Wear Museums
A múzeumok gyűjteményeik kapcsán túl sok energiát ölnek a kevés eredménnyel járó Web2-es megosztásokba, és nem ismerik fel melyek azok a tárgyak, amikre az emberek tényleg kiváncsiak. Ez az előadás az online múzeumi gyűjtemények dekonstrukciójának előnyeire hívja fel a figyelmet. Kreatívabb megoldásokra és stratégiai gondolkodásra bátorítja a résztvevőket a gyűjtemények online megosztásánál, ami így jobban inspirálhatja a látogatókat.

Digitális marketing alacsony költségvetéssel
Barbara Wiench, Carl Grouwet, Museum Kunstpalast
Németország első és egyetlen El Greco állandó kiállításának újramegnyitása kapcsán a Kunstpalast Museum azt fogja bemutatni, hogyan szólították meg a látogatókat a digitális technológiával, mindezt minimális marketing költségvetésből és innovatív ötletekkel.

Hozd el a jövőt a múzeumodba
Bridget McKenzie, Flow Associates
Felhasználva a ‘jövő-biztos’ múzeumok terén összegyűjtött tapasztalatait, Bridget McKenzie egy modellt ajánl, ami segít, hogy egy múzeum releváns és rugalmas legyen a kiszámíthatatlan jövőben. Egy ellenvetést fogalmaz meg azzal a gyakorlattal szemben, hogy az új technológiák jelentenék a legfontosabb faktort a múzeumok jövőjében és amellett érvel, hogy figyelemmel kell lenniük az ökológiai és a gazdasági változékonyságra. Ez nem azt jelenti, hogy a digitalizáció kevésbé lenne fontos. Sőt, a múzeumoknak proakítvan ki kell aknázni a digitális lehetőségeket, hogy stabil jövőt teremtsenek.

A játékok a jövő tanszerei?
Beth Hawkins and Micol Molinari, Science Museum
Futurcade a Science Museum egyik játéka, amit azért hoztak létre, hogy a fiatalokat közelebb hozzák a tudományhoz. Lehet egy játék egyszerre szórakoztató és felhasználható formális oktatási körülmények között? Egy játék kapcsán lehet-e arról beszélni, hogy a tudomány hogyan változtatja meg az életünket? Mik a legfontosabb kihívások, ha digitális tananyagot akarunk tinédzsereknek összeállítani? Hogyan érhetjük el, hogy a tanárok bizalommal használják a digitális játékokat az oktatás során?

Egy közönséghez kiszervezett, hálózati megosztott mobil felület
Merete Sanderhoff, Statens Museum for Kunst, The National Gallery of Denmark
Kilenc dán múzeum azt akarja felfedezni, hogy hogyan lehet egy fenntartható mobil felületet létrehozni, ami tényleg hasznos a felhasználóknak. Ennek érdekében mi lehetne természetesebb, mint együtt működni a felhasználókkal? A projekt három pilléren nyugszik: együttműködés a célfelhasználókkal, közösségi média felületet használni és minden tartalmat újrafelhasználhatóvá tenni a Creative Common licensz alapján.

Múzeum analítika: Mit tanulhatnak a múzeumok egymástól?
Rui Guerra, INTK
A Museum Analytics egy olyan virtuális felület, ahol a múzeumok megoszthatják tapasztalataikat látogatóik offline és online aktivitásáról. A szakemberek megtudhatják hogyan fejlődik az intézményük a közösségi hálózatok világában és ötleteket meríthetnek más múzeumok megoldásaiból. A prezentációja alatt Rui bemutatja annak a felmérésnek az eredményét, ami több mint 3000 múzeum közösségi média használatán alapszik.

Keynote: Kiterjesztett valóság , hogyan tovább?
Hein Wils, Stedelijk Museum
Ferry Piekart, Independent Consultant
UAR és ARtours két nagyon sikeres kiterjesztett valóság project. Mindkettő nagyon pozitív kritikákat kapott és a ‘legjobb alkalmazás’ jelzővel aposztrofálták. De végül meg tudnak felelni az elvárásoknak? Az esély, hogy csak egy nagyon drága találmányként végzik mindig ott lebeg előttük. Hogyan tud a kiterjesztett valóság beleférni egy múzeum stratégiájába?

Fizidigitális túrák a MASban
Annelies Valgaeren, [MAS] Museum aan de Stroom
Képzeld el, hogy te irányítod a tárlatvezetőt a billentyűzeted segítségével. Keresztül vezeted a múzeumon míg te otthon ülsz a számítógéped előtt. MAS, a frissen megnyílt múzeum Antwerpenben lehetővé tette, hogy egy online felületen keresztül az emberek bejárják a múzeumot, úgy mintha személyesen is ott lennének.

Rádió a weben MACBA
Anna Ramos and André Chêdas, Museu d'Art Contemporani de Barcelona
Bár a project először csak a barcelónai Museu d’Art Contemporani kiállításait és programjait volt hivatott bemutatni, a podcast öt éves működése alatt egy igazi kommunikációs felületté fejlődött, ahol különleges projektek keretében a sound art, a radiophonic art és az experimental zene kutatására fókuszálnak.

Mutációk az audiovizuális ökoszisztémában
Juan Insua, Centre de Cultura Contemporània de Barcelona
A Global Screen kiállítás a képernyők erejét mutatja be modern társadalmunkban, egyben kísérleti helyszíne az összes felmerülő dilemmának és kihívásnak, ami egy digitális kiállítás kapcsán előtérbe kerülhet. Három részre osztva (tervezés, kiállítás és nyomonkövetés) ez a projekt magába foglalja a felhasználók részvételének és a közös alkotásnak a megtervezését, a virtuális kiállítás kifejlesztését és a harmadik fázisban azon törekvését, hogy az audiovizuális galaxisban végbement mutációk:  a reflexiók, alkotások és kísérletezések gyűjtőhelye legyen.

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása