Február 12-ig látható még a Wallenberg-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Szolidaritás és önfeláldozás - szép szavak, de súlyosak is. Ezeket megélni nem egyszerű egyik korban sem. A XX. század sem kivétel ez alól. Voltak azonban páran, akiknek sikerült mindez, és ezzel emberek százainak tették jobbá az életét, vagy egyáltalán csak hozzásegítették őket az életbenmaradáshoz.

2012 a 100 éve született Raoul Wallenberg emlékéve Magyarországon és Svédországban.

A neves svéd családból származó Raoult gyermekkora óta önállóságra és nemzetközi szellemben nevelték, egészen fiatal korától kezdve utazott, sokszor egyedül szerte Európában. Tanult Amerikában, dolgozott Dél-Afrikában, Cape Townban valamint a palesztin Haifában (itt került először kapcsolatba németországi zsidó menekültekkel). Visszatérve aztán Svédországba nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó vállalatán keresztül került kapcsolatba a közép-európai vöröskeresztes intézményekkel. A velük folytatott tárgyalások során Wallenberg érdeklődése a humanitárius munka iránt egyre intenzívebbé vált. A németek magyarországi bevonulása után a svéd kormány elhatározta, hogy a fenyegetett zsidók segítésére és információszerzés céljából Magyarországra küldenek valakit. A svéd követség humanitárius attaséjának tisztével Wallenberget bízták meg. 1944. július 9-től egészen 1945. január 17-ig végezte embermentő munkáját Magyarországon, amikor is útnak indult Budapestről Debrecenbe, ám oda már nem érkezett meg. Feltételezések szerint sofőrjével, Langfelder Vilmossal együtt erőszakkal a Szovjetunióba hurcolták.

A Magyarországon töltött közel 7 hónap alatt emberek ezreinek életét mentette meg. Az ő közbenjárására adták ki a “Schutzpass”-t, mely a magyar és a német hatóságok előtt igazolta, hogy a menlevél tulajdonosa a svéd követség védelme alatt áll. Létrehozott úgynevezett svéd “védett házakat” (Pesten több mint harmincat), amelyeket svéd fennhatóság alá rendelt. Állhatatos munkájának köszönhetően egyeseket az utolsó pillanatban mentett meg a haláltól.

Raoul Wallenberg a korabeli magyarországi és európai embermentés szimbolikus alakja, ahogy az emlékév mottója is mondja: “Ember az embertelenségben”. Az ő, és a hozzá hasonlók emlékére kiállítások, konferenciák, koncertek, vetélkedők kerülnek megrendezésre 2012-ben. Ezek részletes programja az emlékév honlapján olvasható (ahonnan a fenti életrajzi áttekintés adatai is származnak).

Ennek a rendezvénysorozatnak a nyitányaként rendezte meg a Magyar Nemzeti Múzeum a svéd és magyar külügyminisztérium közreműködésével és a Svéd Intézet szervezésében a Számomra nincs más választás - Raoul Wallenberg 1912-2012 címmel január 18-án megnyíló ingyenes kiállítását, amit még február 12-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezt követően ugyanis az év folyamán több világvárosban: Moszkvában, Berlinben, Tel Avivban, Washingtonban, New Yorkban és Torontoban lesz bemutatva.

A tárlat a Múzeum József nádor termében várja a látogatókat.

Belépve nyomban a falra erősített LCD kijelző vonja magára a figyelmünket. Mi vagyunk ugyanis benne. Ahogy odalépünk a földre festett körre, egy ifjú jelenik meg mellettünk a képernyőn. Kezében egy papírra rajzolt kérdőjelet tart. Pontosan ez fogalmazódik meg a nézőben is! Mi ez az egész? Ki ez az alak és mi ez a papír? A hátunk mögött pedig egy másik készülékben filmvetítés van - több kisfilm Wallenbergről.
Ez után kezdődik csak a kiállítás, a következő teremben. Sötét van. A paravánokra felerősített vászonképeket hátulról világítja csak meg a fény. Ezeken és az alattuk elhelyezett világító monitorokon olvashatjuk végig a svéd diplomata életének történetét, mely egy időre összefonódott a magyar zsidóság sorsával. Egyetlen békés képek talán a gyermekkor emlékei, itt még egy rádióból madárcsicsergés szól, de ezt is minduntalan elnyomja a puskaropogás és a légoltalmi sziréna fel-felharsanó hangja. A kiállítás az érzelmekre hat, ehhez talán a szöveget sem kell olvasni. A szétrombolt Budapest, a fotókról visszaköszönő arcok, a háború képei - felkavaró élményt nyújtanak. Mind szövegben, mind képekben szembesülünk a történelem egyik szeletével, a második világháború eseményeivel. Mindannyiunk múltja ez, és most együtt élünk abban a jelenben, amit ez alapozott meg. Ez a gondolat jelenik meg az utolsó paravánon is. Három túlélőt mutatnak be a képek, családjuk, gyermekeik, unokáik gyűrűjében. Ők Raoul Wallenbergnek köszönhetik az életüket.
A kiállítás végén válik keretessé a történet. Ismét megjelenik az LCD kijelző, és ismét mi vagyunk a képben, mi vagyunk a középpontban. Megkapjuk a Schutzpassunkat, kiléphetünk az ajtón!

A tárlatról további információk a Nemzeti Múzeum honlapján olvashatók.