Muzgo

Tárt kapukkal vár

Egy francia kezdeményezéssel kezdődött a történet 1984-ben, aztán egy konferenciával folytatódott, majd az Európai Tanács vette védő szárnyai alá a Nyitott Kapuk Napját, 1991-ben ez után következett a hivatalos intézményesítés, és a névváltoztatás. Az azóta Európai Örökség Napok címen futó rendezvénysorozat szlogenje: Európa, közös örökségünk. Mi is ez az örökség, szellemi vagy épített, vagy esetleg mindkettő? Létezik-e egy egész Európát átfogó identitás, vagy csak az egyes országok emlékezetének összességéről beszélhetünk? Érdekes és izgalmas kérdések ezek, de jelen cikknek nem feladata, hogy megválaszolja őket. Annál inkább a témába vág az, hogy a fókuszt kicsit szűkebbre vegyük, Magyarországra tekintsünk. Most hétvégén, szeptember 15-16-án tárja szélesre kapuit az ország épített öröksége a Kulturális Örökség Napjai keretében. Készen állunk rá, hogy belépjünk?

Az örökségnapok nyitott, ingyenes kultúrát jelent, múltunk hordozóinak újra-birtokbavételét. Lakó- és társasházak, kultúrházak, iskolák, közintézmények, ipari, műszaki, közlekedési épületek mellett várak, paloták, kúriák és a muzeális intézmények is szeretettel várják a látogatókat. A felsorolásból kitűnik, hogy nemcsak azok a helyszínek vesznek részt a programban, amelyektől úgymond elvárnánk, hanem ennél jóval szélesebb a paletta - a vasi Tokorcsban lévő népi lakóháztól kezdve a Brit Nagykövetségig sokan gondolták azt, hogy érdemes megmutatni milyen értékek hagyományozódtak rájuk az idők folyamán. A többségében mindenhol jellemző csoportos tárlatvezetések mellett sok esetben különféle programokkal is várják az érdeklődőket - szájíze szerint kutakodhat mindenki az örökségnapok honlapján.

Kiváló szeptember közepi program. De miért is fontos ez? Mi a KÖN küldetése? Nem kis célokat tűztek maguk elé:

Csak, hogy néhány példát említsek.
Az a cél tehát, hogy a rendezvény egyfajta mozgósító akció legyen, mely a polgárokban erősíti a kulturális örökség megóvásának igényét. Egy kicsit leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy csak azt tudjuk igazán szeretni, aminek az értékeit jól ismerjük, s amit jól ismerünk és szeretünk, arról gondoskodunk is. - olvasható a KÖN céljai között, amit röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy megismerni, megszeretni és megvédeni.

A múzeumok, mint a kultúra hivatásos őrhelyei szintén részt vesznek a KÖN-n. Mi is készülünk egy kisebb merítéssel kedvenc kulturális intézményeink budapesti programkínálatából. Előljáróban annyit jegyeznék meg, hogy a múzeumok kapui is megnyílnak, és a hétvége két napján kiállításaik mellett sok esetben magára a nekik helyet adó épületre fókuszálnak. Nemcsak az érték ugyanis, ami bennük van, hanem az épület is, ami befogadja őket. Mindezeken kívül még további színes programokkal várják a látogatókat.

Összefoglalva: “Kulturális örökségünk többletértékként hat életminőségünkre, pozitívan befolyásolja életünket.” Vény nélkül kapható kultúra, napi többszöri alkalommal, két napig! Az egész család számára ajánlott.

Légrády Eszter

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása