Muzgo

2012 legjobb kiállításai

2012 blockbuster kiállításai - szerintünk. A Muzgo csapata összedugta a fejét, szorzott-osztott, élményeket mesélt, képeket nézegetett és felállította a maga top10 kiállítását 2012-ből. Vigyázat: teljesen szubjektív!

10: A Természettudományi Múzeum nem szerénykedett idén. Több mint 9 és félmillió tárgy van a gyűjteményeikben - adták hírül egy időszaki tárlat keretében. Igazi kis-nagy családi program volt, ami körül nem volt nagy felhajtás, de azért reméljük sokan megtekintették, mert a muzeológiai gyorstalpaló mellett igényesen felvonultatott, érdekes és izgalmas tárgyakat vonultatott fel. A listánkra azért került fel, mert az egyszerű bemutatás mellett egy újdonsággal is várták a látogatókat: a tárlaton megjelent a szakember, a muzeológus, akivel a munkájáról és a kiállításról lehetett beszélgetni egy erre a célra felállított üvegfalú műhelyben.

9: A mi szívünk is megdobbant, amikor a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba beléptünk a még január 6-ig látogatható kiállításukra. A Szívdobbanás. A kardiológia múltja és jelene egyik legfontosabb szervünk tájára kalauzolt el minket, és nem csak képletesen. A HeonLab tervezőiroda installációja az érrendszerünket és vérköreinket idézte, nagyon hatásos módon. Látványos elemekkel, és a technikai lehetőségek kihasználásával (kevés kiállítás mondhatja el magáról, hogy önálló honlappal is rendelkezik) ingerelték a kórházsorozatokon edzett látogatót - szerintünk sikerrel. 

images_10.jpg8: Valljuk be, mindannyian akik csak fotózunk, arra is vágyunk hogy fotóinkat egyszer kiállítsák. A chicagói dadának, egy igazi Mary Poppinsnak azonban ez sikerült. Halála után ugyanis előkerültek Vivian Maier fotói, helyesebben egy több mint 2000 tekercs filmből, 3000 nyomatból, és több mint 100 000 negatívból álló hagyaték. Így avanzsált az alkotó realista képeivel egyik pillanatról a másikra a 20. századi fotóművészet kiemelkedő alakjává. A pillanatot kiválóan megragadó, az életet közelhozó képeit miatt került ez a kiállítás a listánk nyolcadik helyére.

7. Felújított épületben egy felújított kiállítás, benne babák, játékok határ nélkül, gyermekfoglalkozásokkal meghintve. A vidéki gyöngyszem a székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeum állandó kiállítása, ahol a felnőttek számára is megkapó látványvilágot oldja a tárlaton elrejtett interaktív elemek, játékok tömkelege, így mindenki számára élvezetes kikapcsolódást nyújt a múzeum. Úgy éreztük, a példaértékű igényességű kiállításnak helye van összeállításunkban.

6: Victoria and Albert Museum: iparművészet, szépség, forma, design korokon át, Nagy-Britanniától Indiáig. 2012 nyarán a kincsek egy kis szelete hazánkba látogatott és nem meglepő módon, táborra az Iparművészeti Múzeumban lelt. Kiemelendő, hogy a hazai intézményen kívül csak a bonni Kunst- und Ausstellungshalle-ban állították ki a tárlatot - tovább növelve az exkluzivitását. Pont ez az oka annak, hogy mi is a felsorolásunkba választottuk.

0c1b6554-a782-428e-a1c7-13cc9f278c8a.jpg5: 10 év New Yorkja az egyik legismertebb kínai művész szemüvegén keresztül. Aj Vej-Vej a Nagy Almába kivándorolt kínai művész-értelmiségi közösség, és a Lower East Side mindennapi életétől kezdve az utcai zavargásokat, tüntetéseket is dokumentálja. A helyi mosodától eljutunk Bill Clinton kampánykörútjának megörökítéséig. Semmi elkendőzés és csillogás - éles vonalak, szinte tapintható valóság volt jellemző a meghosszabbított nyitvatartással, november 25-ig látható tárlaton.

4. A Szépművészeti újabb nagy dobásaként nylít meg a Cézanne és a múlt című időszaki tárlat, amely az alkotó közel száz festményét, rajzát és akvarellét, valamint 16. - 19. századi mesterek harminc-negyven alkotását vonultatta fel. Nem kisebb helyekről érkeztek a kölcsönzött műtárgyak, mint a páriizsi Musée d'Orsay, Musée du Louvre, a londoni National Gallery, a British Museum, a moszkvai Puskin Múzeum, a bécsi Alberina, a new york-i Metropolitan Museum of Art, és még sorolhatnánk a nagy nevek sorát. Cézanne-nak méltán itt a helye a top10-ben.

3: Árnyas erdő, korona, trón, sárkánytojás, vasorrú bába és mesék tömkelege - mindez az év talán egyik legnagyobb sikert arató múzeumában, a Mesemúzeumban, amely 2012. októberében nyitotta meg a kapuit. Amint beléptünk nem a reménnyel hagytunk fel, hanem a felnőtt kor minden nyűgét dobtuk a hátunk mögé - lépcsőt másztunk, királylányok és királyfiak lettünk, bár a sárkánnyal nem tudtunk megküzdeni - talán nem mert kiállni ellenünk. Kisgyerekes családoknak kötelező program!  

2. Idén eddig teljesen szokatlan módon nemcsak nézelődni, hanem izzadni és zsírt égetni is lehet a Ludwig Múzeumban. Lakner Antal Munkaállomása leszámol azzal a felfogással, hogy a kiállításokon a tárgyakat nem szabad megérinteni és hétköznapi mozdulatok átalakításával mozgásra hívja a látogató. Listánk előkelő második helyét már ezzel is kiérdemelte, a duplagravitációs ruha és a mikrogravitációs lebegőkabin csak hab a tortán!

enteriőr-örkény-100-.jpg1. Az első helyen ötletelnük sem kellett, egyértelműen a PIM Örkény István-tárlata az év kiállítása. Informatív, ötletes megvalósítás, dobozok, Tóték és zseniális egypercesek mindenhol! A groteszk megelevenedett a Károlyi-palota termeiben, feje tetejére állt a világ, a dobozok pedig több meglepetést is tartogattak. Mindez valamint a PIM-től már megszokott, modern és inspiratív kiállításrendezési gyakorlat emlékezetes élményt adott a látogatóknak. Aki nem látta bánhatja. Az Örkény év végével a kiállítás is bezárt volna, de szerencsére meghosszabbították, így még március 31-ig megtekinthető.

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása