Muzgo

Történelmi fordulópontok, sorsfordító személyiségek a festővásznon

Olyan érzésem volt a tárlaton végigsétálva, mintha a középiskolai történelemkönyvemet lapoztam volna fel. Ezek azok a festmények, szobrok, amelyeket mindenkinek látnia kell egyszer, sokan láttak is már. Ezúttal egy helyre gyűjtve tárulnak a látogató szeme elé a magyar történelem válogatott „csúcspontjai”. Hősök, királyok, szentek a Magyar Nemzeti Galériában.

IDG003030.jpg

tovább »
--> komment

Miért kell éjjeli bagolynak lenni a kultúrához?

Apropó: ártatlan esti tévéműsor-újság nézegetés. M1, 0.05, A varázsló kertje - Gulácsy Lajos festményei. KOGART kiállítások 2006-2011. Először megörültem: kultúra, kiállítás, múzeum a televízióban is, juhé; aztán elszomorodtam:éjfél után 5 perccel? De nem hagytam magam először, gondoltam nézzünk csak utána ennek. Mi is ez a műsor?

Itt ért a második csalódás. Igaz, hogy már az internet nemzedékéhez tartozom, és szinte elvárom, hogy ebben a nagy közös virtuális halmazban mindenről találjak információt, de azon mégiscsak felháborodtam, hogy egy épkézláb leírást sem sikerült felkutatnom magáról a KOGART sorozatról. Se az intézmény honlapján, se szerte a világháló keresőrendszereiben. Több adást találtam azonban az MTV videótárában (itt is nulla információval). Annyi bizonyos, hogy 3-4 részt meg lehet itt tekinteni, köztük a mai esti, pontosabban holnap hajnali adást is. (A videótárból való belinkelés technikai problémákba ütközött, de szerencsére volt alternatív megoldás) Íme:

Az, hogy megtaláltam a keresett epizódot és nem kell ezért fennmaradnom hajnalig egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezzel meg is oldódott a probléma. Az információ-morzsákból amiket összeszedegettem, kiderül, hogy ez már egy régebb óta futó dokumentum-sorozat, mely a KOGART bizonyos kiállításait mutatja be művészettörténészek, galéria tulajdonosok, magángyűjtők, érintettek és kevésbé érintettek megkérdezésével. A kiragadott rész, Gulácsy Lajos művészete, annyiban lehet érdekes most, hogy 130 éve született és 80 éve hunyt el a festő. Erről azonban hajnalban kell megemlékezni? Nem kutattam fel aztán részletesen a televízió műsorát, de amit találtam az azt mutatja, hogy más módon nem emlékeztek meg a művészről (előfordulhat persze, hogy átsiklott a tekintetem valamin). Holnap pedig a sorozat egy másik darabját, a Szín, fény, ragyogás - Márffy Ödön, 2010  címet viselő epizódot tűzi műsorra a közszolgálati adó. A további részeknek azonban hírét sem láttam a műsorújságban. Rejtély.

Mint ahogy számomra az is, hogy 23.00 és 01:00 között miért kell kulturális sorozatokat és dokumentumfilmeket közvetíteni. A délutáni műsorsávban fel-feltűnő ismereterjesztő filmek-sorozatok után miért érzik úgy a műsorszerkesztők, hogy éjjelre is szükséges a temérdek sorozat, politikai műsor, film után még beiktatni azokat? Milyen közönségnek szánják ezt?

Túllendülve az értetlenségen és a bosszúságon a felvetést, vagyis azt, hogy kiállításokról, művészekről dokumentumfilmet, filmet készítsünk, jónak találom. A kiállítás maga ugyanis egy mulandó műfaj. Időszaki tárlatok esetén pár hónap csupán az élettartamuk. Utána a kötelező múzeumi dokumentáció, a kiállításvezetők, az esetleges tanulmánykötetek őrzik csak meg őket az utókornak.  Elő- és háttérinfók, visszaemlékezés, a múlt átmentése, megfűszerezve egy kis "aki nem látta, most aztán bánhatja" hangulattal. Hányszor csinálnak meg egy kiállítást újra? Na, ugye. A 21. században talán üdvös lenne a papíralapú megőrzés mellett ilyen, az oktatást, művelést szolgáló (ergo: nem csak a kiállítást filmen megőrző) videókat, filmeket, sorozatokat készíteni. 

 

Légrády Eszter

--> komment

Hétfői nagyvilági sokadalom

--> komment

Hétfői hírmorzsák

(Forrás: MTI)
--> komment

Túlélők fala - Újdonság a Holokauszt Emlékközpontban

Húsz interjúrészlet, húsz túlélő, húsz életút, húsz személyes történet. Mind-mind a holokauszt és ezzel együtt a XX. századi magyar történelem része. A múzeum kinetikus videófal segítségével kívánja mindezt közelebb vinni a látogatókhoz. A kiállítótér végén elhelyezkedő, új installáció többek között a fiatalabb korosztály érdeklődését szeretné felkelteni.

tovább »
--> komment

Millenniumi ünnepségek és a múzeumok

Milleniumi_plakát_1896.jpg A honfoglalás ezredik évfordulójának (millennium) megünneplését 1895-re tervezték, végül azonban 1896-ban valósult meg. Az egész országban különféle rendezvényekkel készültek, nagyszabású építkezések folytak, és ami számunkra a leginkább érdekes: több fővárosi múzeum is ekkor kapott új épületet, illetve jött létre. Az ünnepségek és az ezekre való készülődés nagy és sokoldalú téma, én most csak a múzeumokra vonatkozó kis részletét szeretném bemutatni. Lássuk mi is történt 1896-ban és mi az, amivel ma is találkozhatunk!

tovább »
--> komment

Egy kastély, benne egy hercegorvos

Nyugat-Magyarország, kis város, kosárlabda-csapat, Alterába, gyógyszergyár, gimnázium, Batthyányak, az Őrség elővédje – igen, Körmendről van szó. A sok jellemző közül azonban most csak egyet emelnék ki. 1605 óta a Batthyány család a város történelmének meghatározó szereplője. Ekkor adományozta Rudolf király az itt található várat Ferencnek. Azóta sok víz lefolyt már a Rábán, és annak ellenére, hogy a kastély magán viseli az idő nyomait, még mindig áll. Nemcsak hogy látogatható, múzeum is van benne. Sőt, hogy fokozzák az izgalmakat nemcsak állandó, hanem folyton megújuló időszaki kiállításokkal is rendelkeznek. Milyen tárlatokkal örvendezteti meg a nagyérdeműt, a kirándulókat, a város lakóit az impozáns épületben helyet kapó múzeum? Ennek jártunk most utána.

tovább »
--> komment

Speciális igények, avagy Rainman hogy boldogulna?

Értelmi fogyatékosok egy múzeumban? Mit is jelent az akadálymentesítés? Na és a szellemi akadálymentesítés? Ennek két formájáról múlt heti cikkünkben már volt szó, én az értelmi sérültek és az őket fogadó múzeumpedagógusok lehetőségeit szeretném felvázolni, majd áttérek a mozgáskorlátozottakra, ill. az ő speciális igényeikre is.

Az értelmi fogyatékosság a központi idegrendszer sérülésének hatására alakul ki, jellemző rá a nehezített gondolkodás, amely elsősorban az érintettek ítélőképességében, figyelmében, beszédében, tanulásában és érzékelésében jelenik meg. Az ő figyelmük rövid ideig tart, és könnyen kizökkenti őket a legapróbb változás is, visszatérniük a témához pedig meglehetősen nehéz. Ám ők is épp úgy tanulhatnak, szórakozhatnak, gyönyörködhetnek bármelyik múzeumban- speciális módszertani keretek között. Értelmi fogyatékossággal élő emberek esetében hosszú távon kell gondolkodni (akár több éves terminusokban), ha célunkat el szeretnénk érni- és el szeretnénk, különben miért vágnánk bele? Szóval, hogyan is álljunk neki az egésznek?

Érdemes már most, az ötlet megszületésekor felvenni a kapcsolatot az adott célcsoport intézményeivel, ill. meghatározni a közös fejlesztési területeket, programokat összeállítani, ha lehetőség adódik rá, a közös pályázati lehetőségeket figyelni. A múzeumban többféle képesség is fejleszthető pl. a figyelem, a gondolkodás, kommunikációs és szociális képességek. Az értelmi fogyatékosok számára a legmegfelelőbb és leghasznosabb, ha az összes területet egyszerre vesszük célba. Mivel a kiállítás számukra- akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak elvonatkoztatni, nem tudják megfelelőképpen értelmezni a tárgyak üzenetét- unalmas lehet, így azt csak röviden, interaktívMEG EZT.jpg formában célszerű levezetni. Helyette viszont sok más módszerrel fejleszthetjük őket.[1] Nézzük milyen egy foglalkozás felépítése. A legfontosabb, hogy a foglalkozásokat rendszeresen, lehetőleg heti egy alkalommal ugyanazon a napon, kb. ugyanabban az időben tartsák és a foglalkozásvezetők is állandóan ugyanazok a személyek legyenek, olyanok, akik megnyerőek, és odaadóak. Már a második alkalomtól hasznos az előző eseményeinek felidézése, ezzel célszerű kezdeni az adott foglalkozást, majd jöhet a kiállítás kb. 20 percben, interaktív formában, azután a legjobb módszer az új ismeretek feldolgozására a témához kapcsolódó játék, mondóka, szituációs feladatok- ezek időtartama kb. egyezzen meg a kiállítás végigjárásával. Ezután érdemes egy kis szünetet tartani, hogy lazíthassanak a látogatók, esetleg egyenek vagy igyanak valamit, a programot végül kézműves foglalkozással fejezzük be, hogy alkothassanak, ami által még inkább elsajátíthatják az aznapi újdonságokat- ez kb. egy órát vegyen igénybe. [2] Bár a „speciális módszer” kifejezés elsőre ijesztő lehet, mégsem szabad, hogy a múzeumok elhúzódjanak, vagy vonakodjanak értelmi fogyatékos embertársainktól, hiszen a kulturális intézmények nyitása a társadalmi befogadás megerősödésében is komoly szerepet játszhat.

Nézzük az ellenkező esetet, mikor olyan látogató érkezik a múzeumba, aki fizikailag akadályozott. Ennek több fajtája is van: a legnépesebb csoportot azok az emberek alkotják, akik nehezen bár, de képesek járni, testtámasztékot használnak, járási sebességük kb. a fele egy átlag gyalogosénak- ők nem feltétlenül a szó szerint vett mozgáskorlátozottak, de komolyan meg kell birkózniuk egy lépcsővel is, gondoljunk csak az öreg szomszéd bácsira, vagy a nagymamára, vagy magunkra, 50 év múlva. A második szinten a hiányos, vagy beteg mozgásszervű, testi fogyatékos személyek állnak, akik két bot vagy járókeret segítségével tudnak csak közlekedni. A legsúlyosabb eset pedig a kerekesszékhez kötöttség, ezek az emberek mozgásukban súlyosan korlátozottak, gyakran csak egy másik személy segítségével képesek helyváltoztatásra. Megfelelő környezet kialakítása nélkül ők egyszerűen képtelenek meglátogatni az általuk érdekesnek talált múzeumot, az építészeti akadályok választják ki számukra a kiállítást, nem ők maguk, ezért lenne szükség az intézmények teljes akadálymentesítésére.EZT.bmp

A mozgássérültek korlátai alapvetően három csoportba sorolhatóak: az első a vertikális akadályok, melyek a szintkülönbségből adódnak, egy lépcső pl. leküzdhetetlen egy kerekes székes számára; a horizontális akadályok, azaz az előrehaladó mozgás korlátai, többek között ide tartoznak az átjárók, az ajtók és a közlekedők, ahol a beszorulás veszélye áll fent; végül a térbeli korlátok is megnehezítik, ill. megakadályozzák a mozgássérült látogatók közlekedését a múzeumon belül, gondoljunk csak arra, hogy egy kerekesszékkel való megforduláshoz sokkal több hely kell, mint hogy megpördüljünk a sarkunkon… Ám a mozgáskorlátozottak esetében még valami fontos: mivel helyváltoztatásuk nehézkes és lassú, a tárlatvezetőnek is lassabb tempót kell választania és a tárlónkén meg-megállás helyett a terem egy központi helyében irányítani a csoportot, hogy élvezhetővé tegye a látogatást, elterelvén a figyelmet a fájó ízületekről, vagy a mozgásra kényszerítettség miatti feszültségről. [3]

Az akadálymentesítés nem egyszerű feladat, hiszen gyakran nagy változtatásokkal jár, emellett költséges is, de mégsem hagyhatjuk, hogy az épület döntse el, melyik múzeumot, ill. kiállítást nézze meg egy kerekes székes ember.

Látható tehát, hogy a múzeumoknak olyan speciális igényeket is ki kell elégíteniük, amelyekre egy átlag látogató nem gondol a műtárgyak szemlélése közben, mások viszont ezek miatt nem tudják megcsodálni azokat. Pedig egy társadalomban rendkívül fontos, hogy annak minden tagja egyformán juthasson a tudáshoz, kultúrához - a művelődéshez.

 

Bódai Dalma



[1] Onódi Ágnes: Az értelmi fogyatékosság
[2] Múzeumok és Látogatók Alapítvány, „Nincs külön világunk” műhelymunka, 2012
[3] Mascher Róbert: Mozgássérültek élettere, lehetőségeik és korlátaik

--> komment

Csütörtöki hírmorzsák

(Forrás: MTI)
--> komment

Csütörtöki nagyvilági sokadalom

--> komment
Vissza a lap tetejére
süti beállítások módosítása