18:20 Deák tér – egy rövid találkozó még az indulás előtt. A nyüzsgés már előre érezteti az este vurstli hangulatát: frissensültek, sör és fröccs állandó kellékei az éjszakának. Korán van még, de már panaszkodtak a BKV múzeumi járataira a megállóban. Ezt leszámítva az éjszaka folyamán minden rendben ment. Biztos csak a kánikula készítette ki a garázsból érkező monstrumokat. A BKV egy extrát is bedobott: 49-es Retro villamost. A buszok kielégítően takarosak, és 1942. évi plakáttal hívják fel a figyelmet a tisztaságra - de ezzel a H5 pótlón is találkoztam.
A Deák-téri csődület ugyanolyan fesztivál jelleget kölcsönzött a tekintélyes épületek közé, mint bármelyik este. Vízipipa füst és olcsó bor szaga lepte el a levegőt, egyszóval Budapest élt. A változást egyedül a kezeken lehetett megfigyelni. Karszalagok százai díszelegtek különböző korú, nemű emberek csuklóin, akik olyan csillogó szemmel várták az éjszakai tárlatvezetést, mintha máskor a múzeumok helyén nem találnának mást, csak álmosítóan közhelyes krátereket.
A görög régészek szövetsége a cselekvés útjára lépett. Elkészíttették az alábbi reklámfilmet, hogy felhívják a figyelmet a rossz gazdasági helyzetben is kultúra védelmének fontosságára. A görög állam nem a stabilitásáról és az anyagi biztonságáról híres mostanában és ez természetesen a kulturális, művészeti szférára is kihat. Az elbocsátások és létszámcsökkentések és az alacsony anyagi támogatás jövőbeli negatív hatásaira figyelmeztetnek az 1 perces film készítői.
A nyár nagy művészeti eseménye New Yorkban a három múzeum összefogásában létrejövő karibi hangulat. Világok találkozása a Studio Museum in Harlem-ben, az El Museo del Barrio-ben és a Queens Museum of Art-ban.
Hosszú pereskedés után végre újra bemutathatta egyik festményét, Egon Schiele Házak a tengernél című képét a bécsi Leopold Museum. De mi volt ennek az ára?
London amellett, hogy drukkol a válogatottjának az EB-n egyre jobban Olimpia-lázban ég. A Library of the Royal Society of Medicine tárlatában az ókor felé fordul és felidézi az orvoslás, az istenek és az akkori sportolók kapcsolatát, mintegy példát mutatva a ma sportolóinak.
Bemutatták az Amerikai Forradalom Múzeumának terveit Philadelphiában. Robert A.M. Stern elképzelése azonban nem aratott osztatlan sikert.
Emberi kapcsolatok, individualitás, és a modern világ. Ezeket a témákat boncolgatja a művein különleges készítési technikákat alkalmazó Kyllikki Haavisto a finn Nelimarkka Múzeumban rendezett új kiállításában.
A városi élet innovatív formáit kutatja a BMW Guggenheim LAB. 3 építmény, 9 nagyváros 6 év alatt. A mostani állomásuk Berlin. Bár mindenféle fanfár nélkül nyitottak, mégis élénk figyelem övezi.
A feltöltésről már lecsúsztunk, de szavazz kedvenceidre, hogy ők állíthassák ki műveiket. Íme a Culture Cloud, ami hasonlóan működik, mint a Facebook, csak itt ha sok "lájkod" lesz, akkor kiállíthatsz augusztusban New Art Exchange-nél.
Újra megnyitotta kapuit a Buffalo Bill Museum. Az itt dolgozók pedig csak egyet akarnak, hogy az ide látogatók jól érezzék itt magukat.
YouTube videóban kérnek segítséget Paul McCartney-tól a hamburgi Beatles múzeum dolgozói, amelyet anyagi támogatás híjján a bezárás fenyeget a hónap végén.
képzelj el egy olyan Múzeumok Éjszakáját, ahol szuperhősi képességekkel felvértezve oldod meg az extrémebbnél-extrémebb helyzeteket; ahol olyan programod lehet, mint senki másnak, mert a pénz nem számít... Melyik muzeális intézmény ne játszana el szívesen ezekkel a gondolatokkal? Szerintem mindegyik. Adjuk is át a szót azoknak, akik mindent bevetnek azért, hogy szórakoztassanak bennünket az év leghosszabb éjszakáján.
Eljött az ideje, hogy a karszalagokon gondolkodjunk: hol vegyük meg és mikor? Ha a sorbanállást el akarjátok kerülni, akkor célszerű elővételben, azaz ma vagy holnap napközben. Már csak azt kell eldönteni, hogy melyik helyszínt válasszuk. Talán három opcióval számol az átlag látogató: 1. amelyik intézmény a legközelebb van a lakóhelyemhez 2. amelyiket anyagilag támogatni akarom 3. ahol “ajándékot” adnak mellé
Mivel a karszalag díja annál az intézménynél marad, amelyik pénztárában vásárolunk, így mindent megtesznek a múzeumok azért, hogy odacsábítsák először a látogatóikat. Megnéztük azokat a helyeket, ahol valami kedvezmény, ajándék jár a karszalag mellé. Néhány példa abc-ben sorrendben a teljesség igénye nélkül:
A Bajor Gizi Színészmúzeumban (OSZMI) 17.00-tól Szent Iván napi tűzrakás és tűzugrás lesz. Amennyiben ott váltod ki a belépőjegyedet, ezen az eseményen ingyen vehetsz részt, sőt te magad is kipróbálhatod!
Ha a Magyar Nemzeti Múzeumban szombaton 16 óráig vásárolsz belépőjegyet, választhatsz a múzeumi kiadványokból, illetve a 16-17.30 közötti vásárlók az üveg-, kerámia és porcelángyűjteményébe léphetnek be (korlátozott létszámban).
A Néprajzi Múzeumban 16-20 óra között óriási kedvezményekkel vásárolhatunk a saját kiadványaikból.
A Sziklakórházban váltott karszalag másnap (június 17én, vasárnap) is érvényes.
Károly walesi herceg, mint fővédnök, körülbelül 1000 négyzetméter kiállítótér, több mint 300 tárgy. Amihez pedig ezek kapcsolódnak az a Művészet mindenkinek - A Victoria & Albert Museum, a világ első iparművészeti múzeuma című tárlat az Iparművészeti Múzeumban. Most pedig következzen egy Muzgo-élménybeszámoló a tegnap tartott sajtóbejárásról és a megnyitóról. Az összefoglaló olvasása közben ajánlott, mintegy a hangulatot megalapozó szám William Byrd - The Earl of Oxford’s March, melynek egy részletét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárától és hallgatóitól hallhattunk a megnyitó alkalmával.
Nincs pénzed művelődni, de a kultúrszomjad csillapíthatatlan? Akkor ne csak a bevásárlóközpontok akciós újságjait nézegesd, hanem számolj annak is utána, mennyit spórolhatsz június 16-án. Összeszedtük azokat a drágább, legdrágább kiállításokat, amit a Múzeumok Éjszakáján egy karszalaggal megnézhetsz. TOP 5 következik.
Kakasszó, a frissen nyírt fű illata és a lábasba ültetett piros muskátlik látványa: ebből még nem derül ki, hogy az ország hat skanzenje közül hol járunk éppen. Ám ha kicsit körbenézünk, és észrevesszük, hogy tulajdonképpen a falumúzeum egy másik falu kellős közepén fekszik, akkor kétség sem férhet hozzá: Szennára érkeztünk. Ha vasárnap kerekedünk útra, akár még a déli misére igyekvő helybéliekkel is összefuthatunk.