Az egyedi hangulatú vörös krétával rajzolt művekből nyílik egy történeti áttekintést nyújtó kiállítás a Skót Nemzeti Galériában.
Április 4-én nyíló Tizianonak szentelt kiállításán a londoni National Gallery a mester első mestermunkáját a Menenküls egyiptomba című képét is bemutatja, miután sikerült kölcsönkapnia a Hermitage-tól.
Kalapács alá kerül Medici Mária kedvenc 34.98 karátos Beau Sancy gyémántja. Jelenleg Georg Friedrich porosz herceg tulajdonában van, amit a Sotheby's aukciós házban fogják licitre bocsátani.
A rötgen viszgálatnak köszönhetően Mina Gregori szakértő úgy véli, hogy az addig csak utánzatnak tekintett Medusa Murtola mégcsak Caravaggio munkája lehet.
Az EU bizottsága a művésztre kivetett adó emelésére szólította fel Németországot, ami évtizedek óta háromszor alacsonyabb szinten van, mint az átlag. Nehéz helyzetbe kerülhetnek a németországi múzeumok és az egész művészeti szektor.
DIA Ditroit Institue of Art gondolt egyet és azt mondta, hogyha elérik a 100 000 rajongót Facebookon, akkor mindenki ingyen bemehet a múzeumba. Egy nap alatt 97 000 likeolták az oldalukat.
Tate új kiállítása Picassóról és arról, hogy spanyol volt a fő inspirációs forrása a brit avantgard művészeknek. Helen Little kurátor asszisztens kommentárjaival tekinthető meg 5 kép ebben a mini online galériában
Trend ellen-trendet indítani. Gondoljunk csak fast foodre és slow foodra. A Whitney Museum Biennial kiállítása sok emberből kihozta a kritikust.
Ha tettszett a cikk, csatlakozz hozzánk Facebookon.
Mielőtt belevágnánk a Kommunizmus Múzeumának ízekre szedésébe, kezdetnek annyit jegyeznénk meg, hogy magával a névvel két probléma van: a kommunizmus és a múzeum szó, a névelő stimmel. A magánalapítású intézmény születése felett Glenn Spicker üzeltember és az őt segítő Jana Kappelerová dokumentumfilm-készítő bábáskodott bő egy évtizeddel ezelőtt. Nem ellenőrzött források szerint a kiállítási tárgyak javát bolhapiacokon, szuvenírboltokban szerezték be.
Érkezés és az első benyomások: above the Mcdonald’s, next to the casino
A Prága belvárosában található múzeum nem éppen stílusosan, de az alapító – aki maga is étteremlánc- és kocsmahálózat-tulajdonos – gondolatrendszerébe szervesen beilleszkedve valóban a gyorsétterem felett, egy kaszinóval közös emeleten lelhető fel. Az előtér – ami egyben a múzeumshop, a pénztár és az információ – vidéki múzeumokra emlékeztető családias légkörében még a prágai hóesésben megáztatott kesztyűnket is nyugodt szívvel hagyjuk a radiátoron száradni. Az orrunkat megcsapó nem túl kellemes illat a mellékhelységből árad és valljuk be, nem túl vendégcsalogató, de nem veszi el a kedvünket. Úgy tűnik, a mellettünk haladó amerikai turistáknak az étvágyát sem, hiszen csokis kekszüket bátran végigmajszolják a tárlaton. Igaz, el lehet tölteni annyi időt a múzeumban, hogy a látogató megéhezzen. Ezalatt a meglepően hosszú nyitvatartási időre célzok, ami reggel 9-től este 9-ig tart. De az egy szinttel alattunk lévő gyorsétteremig csak ki lehetne bírni… Az állandó kiállítás – számomra kissé hatásvadász – címe „A Kommunizmus Álmai, Valósága és Rémálmai” Emlékeztető a múlt politikai rendszerére Csehszlovákiában. A tárlat meglepő módon két motorbiciklivel kezdődik. Felmerül a kérdés, hogy vajon az első kiállítási tárgyakkal van dolgunk, vagy a portás talált éppen itt parkolóhelyet járművének. Se felirat, se eligazítás ez ügyben. Mindenesetre előbbi tűnik valószínűleg, ugyanis a motorbicikli visszatérő elem. Ezen túltéve magunkat keressük a koncepciót, de egyelőre nem találjuk. Segélykiáltóan belepillantunk tehát a kiállítás szórólapjába, amelyen egy térkép igazít el.
A kiállítás szerkezete: az álomfejtők is zavarba jönnének
Eszerint a marxi és lenini kezdetektől indulunk, majd a tárlat három nagy egységre tagolódik: álom, valóság, rémálom, melyek további tematikus résztémákra bomlanak, így politika, gazdaság, ipar, kultúra, sport, mindennapi élet stb. Majd a személyi kultusz és a bársonyos forradalom „terei” következnek. A készítők elképzelése szerint a kommunisták víziója a növekedésről, gyarapodásról, fejlődésről szólt. Ezt a nehézipari és technikai felfutás, a sztahanovista munkaverseny, az ideológiai monopóliumra alapuló oktatás és a szocialista realista művészet jeleníti meg. Ezzel szemben a valóság ennek szöges ellentétje: a hiány, a szegénység, illetve az üres polcok a boltban. Ezt tetőzte a rémálom, azaz a terror, az államrendőrség és a koncepciós perek. A kommunista párt démonizálása és minden felelősség rá hárítása meglehetősen leegyszerűsítő történelemszemléletről árulkodik. Emellett a kiragadott témák nincsenek kontextusba helyezve, úgy tűnik, amilyen tárgy éppen kéznél volt, azt kiállították. Ezáltal a kiállítótér inkább egy néhány történelmi tablóval megspékelt, tárgyfeliratok nélküli látványraktárra hasonlít. E filozofálgatás közben furcsa hanghatások ütik meg a fülünket. A második terem rakétájából kilövést imitáló, süvítő hang tör diszkréten elő. A többi teremben még egy-két hasonlóval, valamint egy vetítőgéppel is találkozhatunk. Ugyanakkor a 2001-ben megnyílt kiállításban egy számítógép, egy interaktív eszköz sincs, amely háttérinformációkkal, adalékokkal szolgálna. Pedig megérte volna csökkenteni az egy négyzetméterre jutó Lenin relikviák számát egy-egy multimédiás berendezés kedvéért.
Tárgyak: van itt minden, mint a jó bazárban
A kiállítás zsúfolásig telített mindenféle tárgyakkal a fentebb említett rendezési elv szerint csoportosítva, gyakran enteriőr-szerű megjelenítésben. Igaz a jó öreg mondás: a kevesebb néha több. Megdöbbentő pillanatképek következnek a teljesség igénye nélkül. Egy négyzetméteren ruhafogas, kerékpár, fotel, motor és könyvespolc. Nem hiszem, hogy egy átlagos család ilyen lakásban élt volna. Van, ahol azonban a másik véglet érvényesül: a prágai építkezésekről beszámoló tablósor között a tárgyi illusztrációt egy magányosan árvuló talicska jelenti mindösszesen. Néhány multifunkciós darab is van: az élelmiszerbolt polcain a hiánygazdálkodást szemléltető konzerves dobozok hátoldalán három plakát mellett maga Gustav Husak portréja is megpihen. Érthetetlen volt a radiátorra helyezett televízió, vagy éppen a telefonkészülék nélküli telefonfülke látványa, de a kommunista plakátok mellé tett művirágon is könnyen megakadt az ember szeme. Ha a rendezők öniróniának szánták, akkor könnyedén kacaghatunk rajta, de ha az esztétikai élmény növelését célozták meg vele, akkor nem is tudom, mit mondjak… Mint ahogyan arra sem, miért forgatták el 45 fokban a legfontosabb szovjet szimbólumot. A kalapácsot nyelére állítva volt egyszerűbb elhelyezni, az biztos, mint ahogy az űrhajósnak beöltöztetett babával is úgy kellett a legkevesebbet vesződni, ha nemes egyszerűséggel nekidöntötték a falnak. Nem is tettek másképp. A kiállításra egészén jellemző, hogy mindenhol szobrok vannak: kicsik, nagyok, teljes alakosak, mellszobrok, portrék, megmintázva politikusokat, munkásokat, katonákat. E tobzódás a korszak művészetet bemutató egységnél indokolt, ha ezzel a megalomániás reprezentációra szeretnének utalni. Na, de mi indokolta, hogy minden sarokba tegyenek egy-egy alkotást?
Látvány, feliratok: amikor a nyomtatóból kifogyott a festék
A múzeum látványvilága igen csak egyszerű. A vitrinek sötétek, a feliratok kilógnak az aktív síkból, azokat – a plakátokkal egyetemben – akár közvetlen a plafon alatt, vagy éppen térdmagasságban is nyugodt szívvel helyezték el. De ha már a lábunk felé tekingetünk, nézzük meg azt is, mi van alatta: a kopott parkettát bordó – egykor feltehetően vörös színben pompázó – futószőnyeg borítja, amely nemcsak a külföldi bakancstalpak nyomásától, hanem a beléragadt rágógumiktól is már kellőképpen megkeményedett. A történelmi eseményeket bemutató tablók elhanyagoltan sorakoznak a falakon, a rájuk nyomtatott szöveg néha eltűnik, majd utólag ragasztott sajtpapírokon folytatódik. Ha pedig közben rontottunk el valamit, sebaj: a töltőtoll és, cellux mindent megold. A kiállításon elsősorban nem a helybéliek fordulnak meg. Pozitívum, hogy a külföldi látogatókat hatnyelvű feliratokkal várják. Ám az összefoglaló paneleken kívül egyéb olvasnivalójuk nekik sem akad, hiszen a tárgyfeliratok és szobrok száma fordítottan arányos.
Mindezek után miért nézzük meg mégis?
Amikor a kiállítás megálmodójától megkérdezték, miért hozott létre múzeumot a kommunizmusnak, azt felelte, azért, mert még ilyen nincs. Nos, mi ne ezért nézzük meg a tárlatot, hanem azért, mert ahhoz megfelelő, hogy a cseh történelem szűk félévszázadába valamennyire betekintést nyerjünk, komplex képet nem kapunk, de egy-egy jellemző tárgy, dokumentum szemünk elé kerül és néhány érdekes információval is gazdagodhatunk az aranyváros szocialista éveiről. Már ebből is látszik, nem érdemes egy történeti kiállítás szempontrendszere szerint elemezni a Kommunizmus Múzeumának tárlatát, cikkünkben ezért inkább a látogatói élményre próbáltunk koncentrálni. Összességében a kiállítás elsősorban az érzelmekre kíván hatni, benyomásokat kelteni, amelyekkel teletömve magát a látogató, ha korrekt történeti áttekintést nem is, de a számos utcasarkon fellelhető szuvenírboltban való vásárláshoz minden bizonnyal kedvet kaphat. A szocialista tömbbéli múltban a csehek jóval nagyobb üzleti lehetőséget látnak, mint mi, s ezt igyekszenek maradéktalanul kiaknázni. A múzeumshop is bővelkedik ötletekben. Némelyik valóban jópofa, bár ez már tényleg ízlés dolga. Összességében a múzeumi emlékezetkultúra nem elsiratja az elmúlt rendszert, sokkal inkább fricskát mutat annak.
„A Kommunizmus Álmai, Valósága és Rémálmai” Emlékeztető a múlt politikai rendszerére Csehszlovákiában.
Communism- the Dream, the Reality, and the Nightmare
Készülnek a márciusban nyitó Szabad a pálya című kiállításra a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban! Hétfőn például a dualizmus technikatörténetét feldolgozó kiállítás talán egyik legérdekesebb darabját, egy 112 éves gőzlokomobilt helyeztek át a tanulmánytárból a városligeti kiállítótérbe. Domonkos Csaba az inzétmény kommunikációért felelős munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy a gép érdekessége nemcsak a kora, hanem nagy mérete is - három méter hosszú, három méter magas és csaknem két tonnát nyom! A Hoffher-Schrantz-Clayton-Shuttlerworth-féle gőzlokomobil a 19. század mezőgazdaságának forradalmasító eszköze volt.A szerkezet nem volt önjáró, állati erővel vontatták. Szinte minden éghető anyaggal lehetett fűteni: szénnel, fával, tőzeggel, fűrészporral, csutkával vagy akár szalmával is. Jelentősége pedig abban állt, hogy gőzmeghajtása révén nagyüzemi szintre tudta emelni a gabonacséplést.
Fotó és irodalom - Bakos Zoltán fotográfus kiállítása nyílt meg kedden a Petőfi Irodalmi Múzeumban Írók arcai címmel. Az alkotó a 2000-es évek közepétől készít íróportrékat, a tárlat 70 darabja pedig az utóbbi három év terméséből kerül ki. Írók, költők, pályakezdők és már rég óta ezt a hivatást folytatók jelennek meg a kiállított képeken. A tárlat április 1-ig várja a látogatókat.
Rekordkísérlet, szocialista játékok és beszélgetés a Közlekedési Múzeumban. Március elsején délután 4 órától dr. Máriás Bélával lesz beszélgetés a Szocializmus játékszerei című kiállítás (melyről írásunkat már olvashattátok) köré szervezett programok keretében. A téma: Művészet és játék - "Játékszobám az Atom". A rendezvényen azonban egy érdekes kísérletre is sor kerül: 30 perces "flash" festménykiállítás lesz látható a zenész-író-képzőművésszel folytatott beszélgetés alatt.
Látványtárat és a látogatók előtt szintén nyitott tanulmányi raktárat adtak át kedden a balassagyarmati Palóc Múzeumban. A palóc etnokultúra kincsestára című program keretében megvalósult intézményi bővítéssel az eddig a nyilvánosság elől elzárt palóc néprajzi tárgyakat, az irodalomtörténeti gyűjtemény Madách Imréhez és Mikszáth Kálmánhoz kapcsolódó emlékeit, illetve a történeti gyűjteménynek a volt megyeszékhelyre jellemző tárgyi anyagát kívánják a nagyvilágnak megmutatni.
Máriakálnokra költözik a Szigetköz hagyományos mesterségeit bemutató kiállítás. A halászat és aranymosás témáját feldolgozó tárlat eddig a mosonmagyaróvári múzeumhoz tartozott és az egyetem tulajdonában lévő várpincében volt bemutatva. A kiállítás azonban már hosszabb ideje zárva volt, az oktatási intézmény pedig jelezte, más célokra szeretné használni a várpincét - mondta el Szentkuti Károly, a Hansági Múzeum igazgatója az MTI-nek szerdán. Több kistérségi település közül az első jelentkezőre, Máriakálnokra esett a választás - ide költöztetik át a gyűjteményt. Az itteni falumúzeum a második világháború után kitelepített németeknek állít emléket. A tárlat egy ikerház egyik felében látható. Az épület másik részét vette most meg az önkormányzat az ideérkező szigetközi mindennapokat bemutató kiállításnak.
Két napos workshop a művészet társadalmi és politikai szerepéről.
Cikk a MoMA Cindy Sherman kiállításáról és a megnyitóról.
A frankfurti Städel Museum új földalatti kiállítótere megnyílt a nagyközönség előtt. Az épület bővítésével együtt a gyűjtemény is új irányban fejlődött. A múzeum, ami eddig a régi mesterek műveiről volt híres, immáron számos kortárs alkotással is büszkélkedhet.
A kubai nemzeti múzeum René Portocarrero születésének 100 éves évfordulója alkalmából kiállítást rendezett a művész tiszteletére.
MuseumNotes legújabb cikkében a planing out loud stratégia tervezési módszert mutatja be két múzeum példáján keresztül: Children's Museum of Southeren Minesota és a Tulsa Children Museum. "A módszer azon a feltételezésen alapul, hogy a kiváncsiság, kérdésfeltevés, reflektálás és a közösségi vagy fizikai interakciók értékesek a látogatóknak, akkor értékesek a múzeumnak is." A hangsúly az intézmény/szervezet tanulási képességeire helyeződik, mert a szisztéma lényege a folyamatos tesztelés, új nézőpontok keresése és visszajelzések gyűjtés.
Charlotte N. Eyermannak a FRAME igazgatójának az írása arról, hogy hogyan valósítja meg a szervezet azokat a kihívásokat, amelyekkel a múzeumok manapság szembenéznek. A FRAME egy múzeumi hálózat, ami Észak-Amerikában és Francia országban összesen 26 intézménnyel rendelkezik.
A Facebookon és Twitteren jelenlévő múzeumok közül a kortárs- és a modern művészeti intézmények bizonyulnak a legaktívabbnak - számol be a TELOS.
Nincs meg az egyetértés a washingtoni Holokauszt Múzeum és az Auschwitzi Múzeum között. Az amerikai intézmény ugyanis még 1989-ben kapott kölcsön egy barakkot és más műtárgyakat, majd a szerződést további 10 évre hosszabbították meg. Közben a lengyel jogszabályok változtak és öt évre csökkent a nemzetközi műtárgykölcsönzések maximális időtartama. Ennek értelmében a lengyel fél a műtárgyak azonnali visszaszolgáltatását követeli. A washingtoni múzeum azonban nem válaszol a hivatalos levelezésre. Martin Smithnek, az intézmény volt igazgatójának a Washington Post című napilapban publikált cikke szerint "az Egyesült Államok 65 millió dollár értékű támogatást nyújtott Lengyelországnak az utóbbi hónapokban Auschwitz és hasonló jellegű történelmi emlékek fenntartására", így a kikölcsönzött tárgyaknak a lengyel kormány érdekében Washingtonban kellene maradniuk. Piotr Cywinski, az auschwitz-birkenaui múzeum igazgatója zsarolásnak és korrupciókísérletnek nevezte az ajánlatot és hangsúlyozta, hogy a haláltábori emlékek nem kereskedelmi áruk. (MTI)
Ne menjen feledésbe a hetési hímzés! Ez annak a március 2-án a szlovéniai Lendván nyíló kiállításnak a címe, mellyel az itteni Galéria és Múzeum a 40 éves fennállását ünnepli. A kiállítás apropója az, hogy az 1920-as évekre eltűnt, kihalt hetési népviseletet és hímzést az 1980-as években Kerecsényi Edit néprajzkutató, zalai és vas megyei népi iparművészek, valamint a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet hímző szakkörei feltámasztották, újjáélesztették és most reneszánszát éli, virágzik. (MTI)
Újra kedd van, és ha kedd, akkor egy újabb Kulisszatitokról rántjuk le a leplet! Háromrészes, alapfeladatokat ismertető cikksorozatunkban most az utolsó feladatkörrel, a közművelődéssel ismerkedhettek meg kedves Olvasóink!
Ha egy kívülálló azt a szót hallja, hogy közművelődés, talán nem is gondol arra, hogy mennyi mindent foglal magában. Ez a feladat talán a legpublikusabb mindközül, hiszen minden formája kapcsolódik társadalmi és tudományos körökhöz. Ám az, hogy ez milyen csatornákon át valósul meg, függ a befogadó közegtől és a témától is. Gondoljunk csak arra, hogy egy kiállítás kapcsán lehet tudományos konferenciát tartani a szakmabelieknek és múzeumpedagógiai programot szervezni az iskoláskorú látogatónak és családoknak. Ez a példa is azt mutatja, hogy a tárgyakban rejlő információkat minden réteg számára elérhetővé kell tenni, hiszen ez mindenkinek állampolgári joga.
De mit is takar a közművelődés kifejezés?
Erre van egy rövidebb és egy bővebb válasz is. Röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy múzeumi források közlése. Hát ez így nem mond valami sokat, úgyhogy elengedhetetlen, hogy a bővebb választ is megosszam Veletek! A múzeumok közművelődési tevékenysége nem más, mint a tárgyi anyagokban rejlő információk átadása a közönségnek, igazodva az adott csoport korához, képzettségéhez és érdeklődési köréhez. Ennek megfelelően különböző programokat és rendezvényeket szervezhetnek, úgy, mint múzeumpedagógiai foglalkozások, vetélkedők, konferenciák, ezen kívül a múzeumi menedzsment és PR is ide tartozik. Ám mielőtt ezekről kicsit részletesebben is beszélnénk, a legfontosabb közzétételi móddal kell, hogy megismertesselek Titeket, amely nem más, mint maga a kiállítás.
A múzeumok tárlatai, legyenek azok időszakiak vagy állandóak, az elsőszámú közzétételi módok. Az adott gyűjtemények darabjait nem is lehetne jobban megismertetni a látogatókkal. A közönség teljes fizikai valójában láthatja a tárgyi emlékeket és a különböző installációk és feliratok segítségével a kiállítások túlmutatnak a puszta bemutatáson, a kiállított anyag szinte megszólal a látogatóknak. Kívülállók számára talán nem is elképzelhető, hogy milyen hosszú tervező- és alkotómunka előzi meg egy-egy kiállítás megnyitóját – ahogy talán az sem, hogy még azután mennyi feladat vár a muzeológusokra. A kiállítások ezután nemcsak várják a nézőket, de különböző programoknak is helyet adnak, amelyek még érdekesebbé teszik az adott helyszíneket kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Miután megszületik egy tárlat és a közönség betölti az eddig csak tárgyakkal berendezett termeket, gyakran találkozhatunk kisebb csoportokkal is, melyek élén egy igen felkészült vezető kalauzolja az embereket, megosztva velük az egyes darabok történetét és fontosságát is (hogy miért is kerültek ide pont ezek a tárgyak!). Ők a tárlatvezetők, akik igen fontos, közönségkapcsolati és ezáltal közművelődési munkát végeznek. A vezetők lehetnek gyakornokok, ám néha, ha a látogatók fontosabb személyek (tudományos körök tagjai, szakemberek) a kiállítás rendezője is vezethet csoportokat.
Fontos megjegyezni, hogy a múzeumba járás nemcsak kulturális szabadidős tevékenység, hanem oktatási célokat is szolgálhat. Éppen ezért gyakori, hogy bizonyos termek gyerekzsivajtól és énekléstől hangosak. Ezeket a hangokat nem csupán jókedvű gyerekek keltik maguktól, hanem egy múzeumi dolgozó lelkes munkája gyümölcsét lehet ilyenkor hallani. A múzeumpedagógiai programok manapság a múzeumok egyik legfontosabb eseményei, hiszen rengeteg iskolás csoport látogat el az egyes intézményekbe, hogy 1-1,5 órában játszva tanulhasson a különböző korokról vagy témakörökről. A különböző korosztályoknak különböző szintű tudást adnak át a szakemberek, ügyelve az adott korcsoport befogadóképességére és az adott tantervekre.
Tárlatvezetések és múzeumpedagógiai, illetve családi programok, talán ezeket lehetne kiemelni a nagyközönség számára rendezett események közül. Ám van, hogy a célközönség szűkebb körű és érdeklődése sokkal specifikusabb. Az ő számukra szoktak szervezni konferenciákat és tudományos vitákat, amelyek lehetnek zártak, illetve mindenki számára nyilvánosak is.
Alaposan körbejártuk a kiállításhoz kapcsolódó különféle programokat. Ám egy dologról még nem beszéltünk. Hogyan is szerezhetnek tudomást a kultúrára vágyó állampolgárok a múzeum kiállításairól és programjairól? A PR és menedzsment feladatainak ellátására alkalmaznak a múzeumok szakembereket, akik megszervezik a különböző kapcsolatokat és létrehozzák azokat a hirdetéseket és üzeneteket, melyek nyomán felhívhatják a figyelmet az éppen aktuális eseményekre és rendezvényekre. Komoly és felelősségteljes munka ez is, hiszen a látogatók értesítése az egyik legfontosabb közművelődési tevékenység.
A muzeológus három alapfeladata, erről szólt háromrészes cikksorozatunk. Bemutattuk a gyűjtés, a tudományos feldolgozás és a közművelődés feladatait, amelyek ellátása azonban nem sikerülhetne a múzeum többi munkatársának segítsége nélkül. Tanulmányaink során is gyakran halljuk, hogy „egy jó muzeológus ellátja mind a három alapfeladatot”. Ez persze hazai vonatkozásban igaz, hiszen más országokban különválasztották az egyes feladatköröket és azokat más-más szakemberek végzik. Erről már olvashattatok a Jóbarátokról szóló írásunkban és bemutatkozó cikkünkben is kicsit részletesebben.
Megismerhettétek a muzeológusok munkáját és bepillanthattatok a múzeumok kulisszái mögé, amelyek persze még tartogatnak érdekes és olykor meglepő dolgokat is. Mára azonban ismét zárulnak a kulisszák, ám legközelebb ismét egy érdekes témával ismerkedhettek majd meg, amikor is a raktárakról lesz szó!
Amikor az amerikai Universal Studios-nál az 1990-es évek elején elhatározták, hogy feldolgoznak egy 1932-es, egykor hatalmas sikert arató filmet, A múmiát, még egy alacsony költségvetésű horrorfilmben gondolkodtak, melynek főszereplője egy múzeum igazgatója lett volna, aki múmiákat akar feltámasztani. Izgalmas gondolat, így talán többet láthattunk volna a kairói múzeumból, ám az ötletet végül elvetették, a remake pedig az eredetihez képest egy kevésbé borzongató kalandfilm lett, mely Stephen Sommers rendezésében 1999-ben került a mozikba.
Az 1923-ban kezdődő történet hol máshol is játszódhatna, mint Egyiptomban. Egy kissé kétbalkezes angol könyvtárosnő és hobbi-egyiptológus, Evelyn Carnahan (Rachel Weisz) - aki nem mellesleg a kairói Egyiptomi Régiségek Múzeumának könyvtárában dolgozik - és bátyja, Jonathan (John Hannah) egy nemrég felbukkant térkép alapján az eltűnt Hamunaptrát, a Holtak Városát keresik. Evelyn felfedezést remél, Jonathan inkább kincseket. Az úton segítségükre van egy Indiana Jones-féle kalandorra hajazó volt idegenlégiós, Rick O'Connell (Brendan Fraser), aki a lánynak egy korábban tett ígérete miatt csatlakozik hozzájuk. Meg is találják a várost, ám szerencsétlenségükre a Holtak Könyve is a kezükbe kerül. Evelyn ugyanis, aki meg tudja fejteni a hieroglifákat, olvas a könyvből, és ezzel életre kelti Imhotep (Arnold Vosloo) múmiáját. Imhotep 3000 évvel korábban I. Széthi fáraó főpapja volt, ám a fáraó szeretőjével folytatott viszonyáért, az uralkodó meggyilkolásáért, és azért, mert megpróbálta feltámasztani halott szerelmét, élve eltemették egy szarkofágba és örökre átkozott lett. Föltámadt múmiája magával hozza a tíz egyiptomi csapást, sorra szedi áldozatait és célja, hogy leigázza a világot. Ízig-vérig hollywoodi film lévén persze ez a történet is jól végződik, és a szerelmi szál sem maradhatott ki Evelyn és Rick között.
Bár a történetnek csak kevés jelenete játszódik a kairói múzeumban (illetve hogy pontosak legyünk, nem is ott, hiszen az instabil politikai helyzet miatt a legtöbb egyiptomi jelenetet Marokkóban vették fel), mégis hangsúlyos szerep jut neki. Az 1902-ben átadott múzeum - amely egyébként az első olyan múzeumépület volt, amit kifejezetten tárgyak és gyűjtemények bemutatására terveztek - amellett, hogy az ókori Egyiptomot kutató Evelyn munkahelye, a filmnek számos meghatározó történése az intézményhez köthető. A múzeum igazgatójáról például kiderül, hogy annak a titkos társaságnak a tagja, mely Imhotep feltámadását hivatott megakadályozni. A szereplők több alkalommal is a múzeumban gyűlnek össze, hogy a múmia megfékezéséről tárgyaljanak, itt sikerül Evelyn-nek megfejtenie egy kőtábla hieroglifáit is, melyek segítségével rálelhetnek Imhotep legyőzésének kulcsára.
látogatót egyszer sem láthatunk, a történet szerint mindig vagy zárás után járunk a múzeumban, vagy éppen ostromolják a múmia hívei
Mindezen jelenetek közben betekintést nyerhetünk a múzeumban őrzött gazdag tárgyi anyag "őrzési körülményeinek" módjába. Az idézőjel szándékos, mivel műtárgyvédelem, mint olyan, nem igazán létezik a múzeumban. A muzeológus számára leginkább szívfacsaró jelenet, amikor Jonathan azzal ijesztgeti húgát, hogy bemászik egy múmia mellé (sehol egy üveglap vagy kötél, ami ezt megakadályozná!), sőt, a várt hatás reményében még fel is ülteti, meg is mozgatja. A többi tárgy ugyanilyen módon őrzött, illetve nem őrzött. A múzeumban a tűzbiztonságra sem figyelnek oda, mindenhol égő fáklyák biztosítják a fényt, még Evelyn is fáklyával a kezében mászkál a termekben! A film készítőivel ellentétben persze tudjuk, hogy nem bánhatunk ilyen mostohán a műtárgyakkal, ha meg szeretnénk óvni az állagukat. Szerencsére csak a vásznon van így, a valóságban üvegbúrák, vitrinek, érzékelők, riasztók és természetesen teremőrök is hozzájárulnak a tárgyak biztonságához. Persze ne legyünk igazságtalanok, hiszen a történet a '20-as években játszódik, de műtárgyvédelmi előírások akkor is voltak egy múzeumban. Sajnos időnként előfordul, hogy minden előírás kevésnek bizonyul, gondoljunk csak a tavalyi egyiptomi forradalomra, amikor kairói tüntetők áldozatául esett több műtárgy is.
Hogy milyen közművelődési szerepet tölt be az intézmény, azt a filmből sajnos nem tudjuk meg, mert látogatót egyszer sem láthatunk, a történet szerint mindig vagy zárás után járunk a múzeumban, vagy éppen ostromolják Imhotep hívei.
Bár a sztori nem éppen a leghitelesebb történeti forrás, de mindenképpen látványos és szórakoztató. A film célja pedig ez, nem a tudományosságra való törekvés. Az azért mindenképpen pozitívum, hogy a múzeumot egy izgalmas helyként tünteti fel, ami egyben a tudomány művelésének színhelye is. Ez így igaz, ezért a múzeumigazgató címben szereplő mondata még jobban megállja a helyét, ha kicsit átfogalmazzuk: a muzeológus nemcsak tudós, hanem kincsvadász is!
Sokkal fontosabb az, hogy kivel megy az ember múzeumba, mint az hogy mit láthat az adott intézményben. Ezt bizonyította be ismét egy frissen végzett kutatás, ami azt a kérdést vizsgálta, hogy miért járnak az emberek múzeumokba, állatkaretekbe vagy akváriumba. "Az emberek nem azért mennek múzeumba, hogy megnézzék a legújabb kiállításokat... hanem azért mennek múzeumba, hogy valakikkel megnézzék a legújabb kiállításokat." - emeli ki a cikk írója. A múzeumlátogatás elsősorban családi, közösségi élmény, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni a marketingben sem. Ez nem azt jelenti, hogy a mit kevésbé fontos kérdés lenne vagy az, hogy a kurátor szerepe kevésbé lenne fontos, de a közösségi élményt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A cikk írója a fenti promó videót hozza fel példának, ami nem csak azt adja vissza, amit az akváriumban látni lehet, de azt az élményt is, amit átél az ember, ha a családjával odalátogat. Tény, hogy nagy általánosságban elég kevés emberrel találkozunk a múzeumok honlapjain, amivel meg igen az rendszerint több ezer éve halott. A múzeumok honlapjait használva szinte mindig találunk képeket az épületről, vagy a gyűjteményben őrzött tárgyakról, de arról keveset, hogy hogyan használják a látogatók a teret. A legjobb ellenpélda a Ludwig Múzeum, ami minden egyes eseményéről, kiállításáról készült képein őrült mennyiségű ember található.
Az NSF által szponzorált Open Exhibits márciusba jelenteti meg teljesen átdolgozott, fejlettebb SDK-ját, amivel együtt egy teljesen újradesignolt weboldalt is elindítanak. Itt lehet olvasni részletesebben a terveikről. Mi is az az Open Exhibit? Egy flash alapú software develepomnet kit (SDK), ami egyszerűbbé teszi az érintőképernyős programok fejlesztését. A 2.0-ás verzió már a tableteken és okostelefonokon megszokott kézzel végrehajtott gesztusok egy fejlettebb keretrendszerét fogja használnia a GestureML-t.
Csak hogy lássuk miről is van szó. Nem gondoltam volna, hogy végül a Különvéleményben látott interface egy múzeumban fog megvalósulni. Emellett tényleg mindenki Tom Cruise-nak érezheti magát!
Felújították, bővítették és hamarosan meg is nyitják - márciusra ígérik a szentendrei MűvészetMalom 2010 óta húzódó munkálatainak befejezését. A kulturális intézmény nemcsak megszépület, hanem koncepciójában is megújult: a jövőben a Pest Meggyei Múzeumok Igazgatósága (PMMI) látja majd el a szakmai felügyeletét.- mondta el Kálnoki-Gyöngyössy Márton megyei múzeumigazgató az MTI-nek. A MűvészetMalom jövőbeli szerepéről szólva pedig úgy fogalmazott: a cél, hogy minél befogadóbbá tegyék a képzőművészeti kiállítások tekintetében, ugyanakkor nagyon szigorúan törekednek a színvonal és a minőség megőrzésére. "Ennek az intézménynek csak akkor van létjogosultsága, ha minőségben a maximumot képviseli."
Újra a szegedi Kultúrpalota dísztermében látható a Mária megkoronázása című reneszánsz táblakép. Az alkotás egykor valószínűleg egy szárnyasoltár egyik belső oldala lehetett. Történetéről a XIX. századig nem sokat tudunk, 1899-ben vásárolta meg az Enyedi-Zsótér házaspár itáliai beszerzőútjai egyikén, Sienában. Örököseik a remekművet Móra Ferenc igazgatósága idején ajándékozták a múzeumnak. A festmény 2004-ben komoly restauráláson esett át, a Kultúrpalota dísztermében 2006-ban kapott helyet. Miután januárban felújították a dísztermet, a Mária megkoronázása nem került vissza a kiállítótérbe, bemutatását ugyanis a szakemberek a reneszánsz gyűjteményben tervezték, kiemelt helyen. A szegedi közönség azonban annyira hiányolta a ritkaságnak számító alkotást, hogy a múzeum úgy döntött, visszahelyezi a festményt a díszterembe.
Nagy tiszteletnek örvend a Jászságban József nádor, éppen ezért nagy becsben tartják azt az 1830-as évekből származó különleges zekét is, amelyet a legenda szerint ő viselt. A búzavirágkék színű, zsinórral díszített, bélelt zeke feltehetően 1874-es alapítása után ajándékként került a múzeumhoz. Az igen rossz állapotban lévő, szakadozott ruhadarabot egy sikeres pályázat nyomán a Nemzeti Kulturális Alap múzeumi szakmai kollégiuma támogatásának köszönhetően sikerült restaurálni. A munkát Lakiné dr. Tóth Ilona Budapesten dolgozó restaurátor végezte. A felújítás során a derékig érő kabátkát kitisztították, hiányzó részeit kipótolták, és selyem anyaggal újra kibélelték. A ruhadarab azért is kiemelten érdekes, mivel József nádorhoz kevés tárgyi emlék köthető. Saját és első felesége sírhelyét többször feldúlták, kirabolták. Családi otthonát, az alcsúti kastélyt 1945-ben kifosztották és felégették.
Magyar kiállítás nyílik Brüsszelben a Balassi Intézetben március 27-én, a Föld Napján. A Tükörben a világ című tárlat témája a fenntartható fejlődés, az ember és természet viszonya. A Zöld Fiatalok Egyesülete és a Cellux Csoport által több mint három éve hívta életre ezt a kiállítást. Fő támogatójuk az ÖKO-Pack Nonprofit Kft., amely évek óta hathatós kommunikációt folytat a környezettudatosság elterjesztéséért, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács pedig szakmai támogatóként nyújt segítséget számukra. A brüsszeli nyitónapot több érdekes program is kíséri majd, a fiataloknak ökodesign munkaműhelyt tart a Cellux Csoport, délután pedig Jövőkereső címmel kerekasztal-beszélgetést tartanak, amelynek magyar és belga előadói az emberiség előtt álló feladatokat a fenntarthatóság és a rendszerszemlélet szemüvegén keresztül mutatják be.
UNESCO és a dél-koreai kormány pályázatot írt ki a Világ kulturális és természeti örökségének megóvását célzó egyezmény 40 éves évfordulójának apropóján.
Across nevű szervezet "Myself, eslewhere" jeligével meghívásos pályázatot írt ki, ahol grafikákat, illusztrációkat és a képregényeket várnak, amik elmesélik, hogy a migráció milyen kultúrális lehetőségeket rejt. A műveket április 13-én az Across Day Bilbao esemény keretében mutatják be a Museo Marìtimo Rìa de Bilbao-ban.
Light Space & Time Online Art Gallerypályázatot írt ki CityScapes címmel és mint a név is mutatja urbanisztikai témájú képekkel lehet pályázni. A technika terén a nevező keze nincs megkötve, lehet fényképtől kezdve bármilyen 2D-s technika. A művek online kerülnek kiállításra és a galéria ígérte szerint a pályázók jutalma egy intenzív marketing kampány és egyenes út a világhír fele.
Van egy jó példád arra, hogy lehet teljesen észrevétlen a technológiát a kiállításba integrálni? Exhibit tricks várja az emailed.
Hogyan lehet egyszerű easter-eggekkel feldobni a múzeumi honlapot? A WalkerArt Center megmutatja. Persze, ha túlzásba viszik akkor inkább zavaró mint érdekes.
A híres építész Le Corbusier munkásságának szentelt kiállítás nyílik Ausztráliában még az idén. Le Corbusier több múzeumot és galériát tervezett szerte a világon, úgy mint Japán, India, Svájc.
A hatalom laboratóriuma - ez a címe annak az új kiállításnak, amit szombat óta a Vitkov-hegyi Nemzeti Emlékműben tekinthetnek meg az érdeklődők Prágában. Magát a laboratóriumot eredetileg szovjet segítséggel 1953-ban alakították ki az emlékmű pincehelyiségeiben, amikor a korabeli csehszlovák kommunista vezetés úgy döntött, hogy a moszkvai Lenin-mauzóleum mintájára a Vítkov-hegyi nemzeti emlékhelyet is mauzóleummá alakítják át, s az elhunyt Klement Gottwald kommunista vezető bebalzsamozott holttestét ott kiállítják. A holtteste 1953-tól 1962-ig volt látható az emlékműben, miután azonban Gottwald mumifikált holtteste bomlásnak indult, azt a pártvezetés döntése alapján elhamvasztották. A mauzoleumban használt üvegkoporsó része a most nyílt kiállításnak, ahol egyébként a látogatók megismerkedhetnek azzal a műszaki hátterével, amely a bebalzsamozott holttest karbantartásához volt nélkülözhetetlen. A tárlat keretében korabeli tárgyakon, fényképeken, film- és hangfelvételeken megelevenedik Klement Gottwald személyisége, az akkori Csehszlovákia hangulata, és a kor történelmi összefüggései, háttere. Az új tárlat a Cseh- és csehszlovák államiság útkereszteződései nevű állandó kiállítás részét képezi. (MTI)
Mit kell csinálnod ahhoz, hogy kidobjanak egy múzeumból? Íme a válasz!
Las Vegas - casino. Kinek ne ez a párhuzam jutna eszébe! Változtathat a sztereotípián egy 470 millió dolláros művészeti komplexum?
A Prága belvárosában található múzeum nem éppen stílusosan, de az alapító – aki maga is étteremlánc- és kocsmahálózat-tulajdonos – gondolatrendszerébe szervesen beilleszkedve valóban a gyorsétterem felett, egy kaszinóval közös emeleten lelhető fel. Az előtér – ami egyben a múzeumshop, a pénztár és az információ – vidéki múzeumokra emlékeztető családias légkörében még a prágai hóesésben megáztatott kesztyűnket is nyugodt szívvel hagyjuk a radiátoron száradni. Az orrunkat megcsapó nem túl kellemes illat a mellékhelységből árad és valljuk be, nem túl vendégcsalogató, de nem veszi el a kedvünket. Úgy tűnik, a mellettünk haladó amerikai turistáknak az étvágyát sem, hiszen csokis kekszüket bátran végigmajszolják a tárlaton. Igaz, el lehet tölteni annyi időt a múzeumban, hogy a látogató megéhezzen. Ezalatt a meglepően hosszú nyitvatartási időre célzok, ami reggel 9-től este 9-ig tart. De az egy szinttel alattunk lévő gyorsétteremig csak ki lehetne bírni… Az állandó kiállítás – számomra kissé hatásvadász – címe „A Kommunizmus Álmai, Valósága és Rémálmai” Emlékeztető a múlt politikai rendszerére Csehszlovákiában. A tárlat meglepő módon két motorbiciklivel kezdődik. Felmerül a kérdés, hogy vajon az első kiállítási tárgyakkal van dolgunk, vagy a portás talált éppen itt parkolóhelyet járművének. Se felirat, se eligazítás ez ügyben. Mindenesetre előbbi tűnik valószínűleg, ugyanis a motorbicikli visszatérő elem. Ezen túltéve magunkat keressük a koncepciót, de egyelőre nem találjuk. Segélykiáltóan belepillantunk tehát a kiállítás szórólapjába, amelyen egy térkép igazít el.
Eszerint a marxi és lenini kezdetektől indulunk, majd a tárlat három nagy egységre tagolódik: álom, valóság, rémálom, melyek további tematikus résztémákra bomlanak, így politika, gazdaság, ipar, kultúra, sport, mindennapi élet stb. Majd a személyi kultusz és a bársonyos forradalom „terei” következnek. A készítők elképzelése szerint a kommunisták víziója a növekedésről, gyarapodásról, fejlődésről szólt. Ezt a nehézipari és technikai felfutás, a sztahanovista munkaverseny, az ideológiai monopóliumra alapuló oktatás és a szocialista realista művészet jeleníti meg. Ezzel szemben a valóság ennek szöges ellentétje: a hiány, a szegénység, illetve az üres polcok a boltban. Ezt tetőzte a rémálom, azaz a terror, az államrendőrség és a koncepciós perek. A kommunista párt démonizálása és minden felelősség rá hárítása meglehetősen leegyszerűsítő történelemszemléletről árulkodik. Emellett a kiragadott témák nincsenek kontextusba helyezve, úgy tűnik, amilyen tárgy éppen kéznél volt, azt kiállították. Ezáltal a kiállítótér inkább egy néhány történelmi tablóval megspékelt, tárgyfeliratok nélküli látványraktárra hasonlít. E filozofálgatás közben furcsa hanghatások ütik meg a fülünket. A második terem rakétájából kilövést imitáló, süvítő hang tör diszkréten elő. A többi teremben még egy-két hasonlóval, valamint egy vetítőgéppel is találkozhatunk. Ugyanakkor a 2001-ben megnyílt kiállításban egy számítógép, egy interaktív eszköz sincs, amely háttérinformációkkal, adalékokkal szolgálna. Pedig megérte volna csökkenteni az egy négyzetméterre jutó Lenin relikviák számát egy-egy multimédiás berendezés kedvéért.
A kiállítás zsúfolásig telített mindenféle tárgyakkal a fentebb említett rendezési elv szerint csoportosítva, gyakran enteriőr-szerű megjelenítésben. Igaz a jó öreg mondás: a kevesebb néha több. Megdöbbentő pillanatképek következnek a teljesség igénye nélkül. Egy négyzetméteren ruhafogas, kerékpár, fotel, motor és könyvespolc. Nem hiszem, hogy egy átlagos család ilyen lakásban élt volna. Van, ahol azonban a másik véglet érvényesül: a prágai építkezésekről beszámoló tablósor között a tárgyi illusztrációt egy magányosan árvuló talicska jelenti mindösszesen. Néhány multifunkciós darab is van: az élelmiszerbolt polcain a hiánygazdálkodást szemléltető konzerves dobozok hátoldalán három plakát mellett maga Gustav Husak portréja is megpihen. Érthetetlen volt a radiátorra helyezett televízió, vagy éppen a telefonkészülék nélküli telefonfülke látványa, de a kommunista plakátok mellé tett művirágon is könnyen megakadt az ember szeme. Ha a rendezők öniróniának szánták, akkor könnyedén kacaghatunk rajta, de ha az esztétikai élmény növelését célozták meg vele, akkor nem is tudom, mit mondjak… Mint ahogyan arra sem, miért forgatták el 45 fokban a legfontosabb szovjet szimbólumot. A kalapácsot nyelére állítva volt egyszerűbb elhelyezni, az biztos, mint ahogy az űrhajósnak beöltöztetett babával is úgy kellett a legkevesebbet vesződni, ha nemes egyszerűséggel nekidöntötték a falnak. Nem is tettek másképp. A kiállításra egészén jellemző, hogy mindenhol szobrok vannak: kicsik, nagyok, teljes alakosak, mellszobrok, portrék, megmintázva politikusokat, munkásokat, katonákat. E tobzódás a korszak művészetet bemutató egységnél indokolt, ha ezzel a megalomániás reprezentációra szeretnének utalni. Na, de mi indokolta, hogy minden sarokba tegyenek egy-egy alkotást?
A múzeum látványvilága igen csak egyszerű. A vitrinek sötétek, a feliratok kilógnak az aktív síkból, azokat – a plakátokkal egyetemben – akár közvetlen a plafon alatt, vagy éppen térdmagasságban is nyugodt szívvel helyezték el. De ha már a lábunk felé tekingetünk, nézzük meg azt is, mi van alatta: a kopott parkettát bordó – egykor feltehetően vörös színben pompázó – futószőnyeg borítja, amely nemcsak a külföldi bakancstalpak nyomásától, hanem a beléragadt rágógumiktól is már kellőképpen megkeményedett. A történelmi eseményeket bemutató tablók elhanyagoltan sorakoznak a falakon, a rájuk nyomtatott szöveg néha eltűnik, majd utólag ragasztott sajtpapírokon folytatódik. Ha pedig közben rontottunk el valamit, sebaj: a töltőtoll és, cellux mindent megold. A kiállításon elsősorban nem a helybéliek fordulnak meg. Pozitívum, hogy a külföldi látogatókat hatnyelvű feliratokkal várják. Ám az összefoglaló paneleken kívül egyéb olvasnivalójuk nekik sem akad, hiszen a tárgyfeliratok és szobrok száma fordítottan arányos.
Amikor a kiállítás megálmodójától megkérdezték, miért hozott létre múzeumot a kommunizmusnak, azt felelte, azért, mert még ilyen nincs. Nos, mi ne ezért nézzük meg a tárlatot, hanem azért, mert ahhoz megfelelő, hogy a cseh történelem szűk félévszázadába valamennyire betekintést nyerjünk, komplex képet nem kapunk, de egy-egy jellemző tárgy, dokumentum szemünk elé kerül és néhány érdekes információval is gazdagodhatunk az aranyváros szocialista éveiről. Már ebből is látszik, nem érdemes egy történeti kiállítás szempontrendszere szerint elemezni a Kommunizmus Múzeumának tárlatát, cikkünkben ezért inkább a látogatói élményre próbáltunk koncentrálni. Összességében a kiállítás elsősorban az érzelmekre kíván hatni, benyomásokat kelteni, amelyekkel teletömve magát a látogató, ha korrekt történeti áttekintést nem is, de a számos utcasarkon fellelhető szuvenírboltban való vásárláshoz minden bizonnyal kedvet kaphat. A szocialista tömbbéli múltban a csehek jóval nagyobb üzleti lehetőséget látnak, mint mi, s ezt igyekszenek maradéktalanul kiaknázni. A múzeumshop is bővelkedik ötletekben. Némelyik valóban jópofa, bár ez már tényleg ízlés dolga. Összességében a múzeumi emlékezetkultúra nem elsiratja az elmúlt rendszert, sokkal inkább fricskát mutat annak.
Amikor az amerikai Universal Studios-nál az 1990-es évek elején elhatározták, hogy feldolgoznak egy 1932-es, egykor hatalmas sikert arató filmet, A múmiát, még egy alacsony költségvetésű horrorfilmben gondolkodtak, melynek főszereplője egy múzeum igazgatója lett volna, aki múmiákat akar feltámasztani. Izgalmas gondolat, így talán többet láthattunk volna a kairói múzeumból, ám az ötletet végül elvetették, a remake pedig az eredetihez képest egy kevésbé borzongató kalandfilm lett, mely Stephen Sommers rendezésében 1999-ben került a mozikba.
